Fotó: MTI
Hosszú Katinka és Cristiano Ronaldo lett a 2016-os év európai sportolója a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) kontinentális szekciója által szervezett szavazás eredményeként.
2017. január 01., 22:122017. január 01., 22:12
2017. január 02., 10:332017. január 02., 10:33
Az AIPS Europe közleménye szerint mindketten először végeztek az élen a voksoláson. Hosszú Katinka az idei nyári olimpián három arany- és egy ezüstérmet szerzett, emellett megnyerte a rövidpályás világkupa-sorozatot, majd a kanadai Windsorban rendezett rövidpályás vb-n hétszer győzött, kétszer pedig második lett.
A magyar úszó pár napja – Simone Biles amerikai tornász mögött – a második helyen végzett az AIPS-nél a világ sportolóinak versengésében, illetve harmadikként végzett az európai hírügynökségeknek 2016 legjobb európai sportolóiról rendezett szavazásán, amelyen éppen Cristiano Ronaldo került az élre. Hosszút december elején az év női úszójának választotta a vizes sportok világszövetsége, a FINA.
Az AIPS Europe-nál, amely a nemzetközi szervezet legnagyobb kontinentális szekciója, Hosszú mögött Angelique Kerber német teniszező és Laura Trott brit kerékpáros végzett a második, illetve harmadik helyen.
Cristiano Ronaldo a Real Madriddal Bajnokok Ligáját, a portugál labdarúgó-válogatottal pedig Európa-bajnokságot nyert, és ő érdemelte ki a 2016-os Aranylabdát. Az AIPS európai szavazásán Andy Murray brit teniszező és Nico Rosberg német Forma-1 pilóta követte őt.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!