Hibáiból tanuló kanadai mester érkezik a Sportklubhoz

Az 56 éves kanadai Tom McCarthy lett a Csíkszeredai Sportklub felnőtt férfi jégkorongcsapatának vezetőedzője – jelentették be hétfő késő este a klub közösségi oldalán.

Krónika

2016. augusztus 02., 13:432016. augusztus 02., 13:43

Az új szakember videoüzenetében abbéli reményének adott hangot, hogy tizenöt éves edzői és csaknem egy évtizedes, NHL-játékosként szerzett tapasztalattal a háta mögött tovább tudja építeni a csíki hagyományokat, és – egységbe kovácsolva a közösséget – további sikereket élhetnek majd meg. A közösségi oldalon közöltek alapján pénteken érkezik meg Romániába, hogy átvegye a hargitai megyeszékhely jégcsarnokában készülő alakulat irányítását.

McCarthy alig 18 éves volt, amikor az észak-amerikai profiliga (NHL) 1979-es draftingjának első körében – a tizedik helyen – kiválasztotta őt a Minnesota North Stars, amelynek hét évig volt a támadója. Két évet hokizott a Boston Bruins együttesében, aktív pályafutását Európában, az olaszországi Asiagóban fejezte be. Kétszer is játszott Stanley-kupa-döntőt, ám sajnálatára egyszer sem sikerült azt megnyernie. Sikeres pályafutásának egy sérülés vetett véget, majd drogcsempész ismerősei miatt a „mennyből a pokolba\" tévelyedett: 1994-ben marihuána szállítása miatt négy év börtönre ítélték az Egyesült Államokban.

Szerencsésnek tartja viszont magát, hogy kapott egy újabb esélyt az élettől, és szabadulása óta már generációk sorát nevelte fel edzőként. Egy, a CBS televíziónak adott interjújában rámutatott, hogy a magas szintű játékosok számára veszélyt jelent, ha egyik napról a másikra abba kell hagyniuk az aktív sportolást. „Jöhet a hiányérzet, a depresszió. Próbálom arra tanítani a fiatalokat, hogy a lét nem ér véget, amikor abbahagyod, és nem minden az, hogy játszol, de amíg azt teszed, élvezd és adj bele mindent, mert sosem tudhatod, hogy mikor ér véget: egy bodycheck, és vége mindennek. Mindig legyen egy B terved, ami az élethez köt\" – nyilatkozta McCarthy.

Saját, fiatalkori hibáiból tanulva most edzői filozófiájának alapja, hogy ne csak jégkorongozókat, hanem embereket is neveljen. „Mindnyájunknak vannak rossz időszakai, követünk el hibákat. A lényeg, hogyan verekedjük ezen át magunkat és mi az, amit tanulunk belőle\" – vallja.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK