Jenei Imre Nagyváradon él, márciusban töltötte be 87. életévét
Jenei Imre neves labdarúgóedző állítólagos halálhíréről számolt be csütörtökön számos román hírtelevízió és portál, mint utólag kiderült, teljesen tévesen.
2024. április 04., 17:382024. április 04., 17:38
2024. április 04., 18:362024. április 04., 18:36
A 87. életévét március 22-én betöltő egykori futballista, majd szakvezető feltételezett elhunytát többek között az Antena Sport és a Digisport kürtölte a nagyvilágba csütörtökön délután. Az „Emeric Ienei 87 éves korában elhunyt” kezdetű címek azt követően is fellelhetőek az interneten, hogy a cikkeket időközben törölték, miután kiderült, hogy
Többek között Sandu Boc egykori labdarúgó, a Nagyváradon élő kiváló edző közeli barátja cáfolta a Jenei haláláról szóló híreket. Boc többek között annak a Gazeta Sporturilor sportportálnak erősítette meg, hogy Jenei él, amely rövid ideig maga is közzétette a gyászhírt. Majd elnézést kért olvasóitól, továbbá Jenei Imrétől és családjától.
Számos internetes sportkiadványhoz hasonlóan helyreigazítást volt kénytelen közölni a Hotnews közéleti online lap is, amely ugyancsak leközölte Jenei Imre halálhírét. Georgeta Lazăr, az egykori labdarúgóedző gondozója felháborodottan cáfolta a román sajtót bejárt „információt”. „Láttam ezeket a cikkeket, hihetetlen. Kérem, állítsák meg ezt az őrületet, Jenei Imre jól van, mindketten nemrég tértünk ha a sétából” – nyomatékosította Georgeta Lazăr a HotNews-nak. Hozzátette, szerencsésnek tartja, hogy Jenei Imre pihenni tért a szobájába, és nem követte a híreket, hanem zenét hallgatott.
Az 1937. március 22-én az Arad megyei Bélegregyen született Jenei Imre minden idők legsikeresebb romániai labdarúgóedzőjének számít, aki szülőföldje klub- vagy válogatott csapatával ért el eredményt. A bukaresti Steaua klubcsapatával 1986-ban elhódította a Bajnokcsapatok Európa-kupáját (BEK). Irányítása alatt a román labdarúgó-válogatott 1990-ben – két évtized szünet után – kijutott a világbajnokságra, 1992 és 1993-ban ugyanakkor Magyarország nemzeti tizenegyének szövetségi kapitányaként is tevékenykedett.
Játékosként 1959 és 1964 között 12 alkalommal szerepelt a román válogatottban; 1964-ben a tokiói olimpián részt vett csapat tagja volt.
1937. március 22-én született Aradon, ahol a labdarúgást is kezdte: előbb az Indagrara gyerekcsapatában, majd kilencévesen az ITA-ban egészen tizennyolc éves koráig, amikor átigazolt a CCA-hoz, a későbbi Steauához. 1956-tól ’69-ig játszott a fővárosi katonacsapatban, majd két éven át a törökországi Kaiserispor játékosa. Tizenkétszer viselte a válogatottmezt, részt vett az 1964-es tokiói olimpián, ahol az 5. helyet szerezték meg. 1971-től kezdte az edzői...
Galló Vilmos, a feljutást kiharcoló magyar jégkorong-válogatott csatára szerint „le a kalappal” Don MacAdam szövetségi kapitány előtt, amiért kiválóan kezelte azt a helyzetet, amelyen a csapat és ő maga is átesett az elmúlt napokban.
A magyar jégkorong-válogatott végletekig izgalmas mérkőzésen, 2 perc 51 másodperccel a vége előtt ütött Papp Kristóf góllal 2-1-re legyőzte a szlovén együttest a bolzanói divízió I/A-világbajnokság szombati zárásán.
Az elmúlt idényben bronzérmes Győri Audi ETO bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.
A 17 erdélyi magyarral felálló romániai jégkorong-válogatott 4–2-re verte a japán csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság utolsó játéknapján, szombaton, és életben tartotta feljutási esélyeit.
Magyarellenes rigmusoktól volt hangos a konstancai futballaréna a házigazda Farul és a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK péntek esti, a román labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának 8. fordulójában játszott összecsapásán.
Románia jégkorong-válogatottja az 56. percben ütött emberhátrányos góllal 3-2-re verte pénteken a dél-koreai csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság negyedik, utolsó előtti fordulójában.
Nagyszabású ünnepséggel emlékezett pénteken a Ferencvárosi Torna Club (FTC) arra, hogy 125 évvel ezelőtt ezen a napon alapították meg az ország legnépszerűbb sportegyesületét.
Az eltiltásából visszatérő Sofron István, a magyar jégkorong-válogatott alapembere szeretne erőt adni társainak az olaszok elleni ma (péntek) esti és a szlovénok elleni szombati mérkőzésre a bolzanói divízió I/A-világbajnokságon.
Bóta Márton, a magyar férfi jégkorong-válogatott sajtófőnöke csütörtök este cáfolta azokat a sajtóhíreket, melyek szerint a bolzanói divízió I/A-világbajnokság hátralévő két mérkőzésén nem Don MacAdam látja el a szövetségi kapitányi teendőket.
Közösségi oldalán, a nyilvánosság előtt kért bocsánatot Galló Vilmos, a magyar jégkorong-válogatott csatára csütörtökön, amiért előző nap bohócnak nevezte Don MacAdam szövetségi kapitányt.
szóljon hozzá!