A naptári év utolsó tétmérkőzéseit vívják hétvégén az európai labdarúgó-válogatottak a 2018-as oroszországi világbajnokság csoportselejtezőjének negyedik fordulójában.
2016. november 11., 10:492016. november 11., 10:49
Románia és Magyarország is hazai környezetben lép pályára: előbbi pénteken 21.45-től Bukarestben fogadja a lengyeleket, míg utóbbi vasárnap 19 órától a sereghajtó Andorrát látja vendégül Budapesten.
A magyarok német szövetségi kapitánya, Bernd Storck nehéz mérkőzésre számít, de kötelezőnek tartja a győzelmet a miniállam válogatottja ellen. Szerinte ennek megvalósításához korai gólra lesz szükségük, összességében pedig ugyanolyan elszánt játékot vár tanítványaitól, mint amit a svájciak ellen is mutattak. A B csoportot Svájc (9 pont) eddig hibátlan mérleggel vezeti, mögötte az Európa-bajnok Portugália (6), Magyarország (4), Feröer (4), Lettország (3) és Andorra (0) a sorrend.
A románokat edző, ugyancsak német Christoph Daum is optimistának mutatkozott, pedig a négyes aktuális állása – és az elmúlt évek tapasztalata – alapján Lengyelország erős ellenfélnek számít. A szakember szerint emiatt okosan kell futballozniuk, labda nélkül is jól kell helyezkedniük a pályán, hogy hatékony védelem mellett gólhelyzeteket is kialakítsanak majd. Az E csoportban Montenegró és Lengyelország egyaránt hét-hét pontnál tart. Románia 5 ponttal a harmadik, míg mögötte Dánia (3), Kazahsztán (2) és Örményország (0) a sorrend.
A hétvége kiemelt összecsapásai közé tartozik az a Franciaország–Svédország összecsapás is, amelyet eredetileg vasárnap játszottak volna, de épp akkor lesz a párizsi terrortámadás egyéves évfordulója, így az A csoportban még veretlen, egyaránt 7 pontnál tartó válogatottak pénteken találkoznak egymással. Ugyanaznap játsszák le az Anglia–Skócia derbit is az F csoportban, míg másnap az I csoport élcsapatainak összecsapása, a Horvátország–Izland mérkőzés jelenti a rangadót.
Románia mérkőzését a TVR, Magyarországét az M4 Sport sugározza élőben, de a hévégi selejtezők közül a DigiSport négy csatornája is közvetít majd összecsapásokat.
A hétvégi vb-selejtezők európai programja
Péntek, A csoport: Franciaország–Svédország. C csoport: San Marino–Németország, Észak-Írország–Azerbajdzsán, Csehország–Norvégia. E csoport: Örményország–Montenegró, Dánia–Kazahsztán, Románia–Lengyelország. F csoport: Málta–Szlovénia, Szlovákia–Litvánia, Anglia–Skócia.
Szombat: D csoport: Grúzia–Moldova, Ausztria–Írország, Wales–Szerbia. G csoport: Liechtenstein–Olaszország, Albánia–Izrael, Spanyolország–Macedónia. I csoport: Törökország–Koszovó, Horvátország–Izland, Ukrajna–Finnország.
Vasárnap: A csoport: Luxemburg–Hollandia, Bulgária–Fehéroroszország. B csoport: Svájc–Feröer-szigetek, Magyarország–Andorra, Portugália–Lettország. H csoport: Ciprus–Gibraltár, Görögország–Bosznia-Hercegovina, Belgium–Észtország.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!