2012. január 16., 08:132012. január 16., 08:13
A 27 éves versenyző első Dakarján, 2007-ben, még Afrikában 46. lett, majd 2009-ben az első dél-amerikai viadalt sérülés miatt feladta, de tavaly már nemzetközi elismerést vívott ki azzal, hogy összetettben a 18. helyen végzett, ráadásul a 450 kcm feletti kategóriában a negyedik lett, és megnyerte a maraton kategóriát (ide azokat a motorosokat rangsorolták, akik a verseny során nem cseréltek motorblokkot).
Idén csak 450 kcm alatti motorokkal lehetett rajthoz állni, de Gyenes megfelelt az új kihívásnak, és egy helyet javított tavalyi végső pozícióján. A partiumi versenyző etapról etapra javuló teljesítményt nyújtott a tegnap Peruban véget ért viadalon: az első napot a 38. helyen zárta, ám ezután fokozatosan araszolt előre, és öt nap után összetettben már a 22. helyen állt. Nyolc etap után – jobban mondva hét, hiszen a 6. szakaszt törölték – már a 18. volt az összetett rangsorban, a 11. naptól pedig a 17. helyet tartotta egészen a végéig. A 14 etapból a 3., a 8. és a 10. napon teljesített a legjobban, amikor egyaránt 21. lett a mért szakaszon.
Gyenesre 5 óra 30 percet és 26 másodpercet „vert rá” az idei győztes Cyril Despres (KTM), aki negyedszer nyerte meg a Dakar Ralit. A péntek este még éllovas spanyol Marc Coma (KTM) szombaton navigációs hiba miatt eltévedt, 13 percet vesztett, így visszaesett, és végül bő 53 perccel maradt le Despres mögött. A másik romániai induló, Marcel Butuza (Honda) 44. lett. Az autósoknál az a Stéphane Peterhansel (Mini) diadalmaskodott, aki korábban motorral hatszor, autóval pedig háromszor nyert, így összesen tizedszer ünnepel. Mögötte a spanyol Nani Roma (Mini) zárt csaknem 42 perces hátránnyal.
Szalay Balázsék (Opel) összetettben a 21. helyen zárták a 2012-es Dakar Ralit Dél-Amerikában, és ezzel megismételték eddigi legjobb teljesítményüket, amit még 2005-ben értek el Afrikában. A quadosok versenyében a címvédő argentin Alejandro Patronelli (Yamaha), míg a kamionosoknál a holland Gerard De Rooy (Iveco) diadalmaskodott.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.