G csoport: Franciaország–Dél-Korea 1-1
Nyolc évet és 369 játékpercet kellett várniuk a franciáknak az újabb világbajnoki góljukra, de az 1998-ban győztes csapat így is csak döntetlent ért el Dél-Korea ellen.
A 2002-es tornán találat nélkül búcsúzó gallok Svájc ellen is gól nélküli egállal zártak, így utolsó vb-találatuk még a brazilok elleni 1998-as fináléban esett: akkor Petit a hajrában állította be a 3-0-s végeredményt. Az ázsiaiak ellen Henry már a 9. percben megszerezte a vezetést, ami egyenes következménye volt a kezdeti francia fölénynek. Ráadásul a 32. percben Zidane szöglete után Vieira 5 méterről fejelt kapura, a koreai hálóőr pedig láthatóan a gólvonal mögül ütötte ki a labdát, de a mexikói játékvezető nem adta meg a találatot. Ez pedig a második játékrészben „végzetesnek” bizonyult, hiszen az eredmény tartására játszó franciák egyre inkább átadták a kezdeményezést az agilis dél-koreaiaknak, akik 81. percben nagy lépést tettek a továbbjutás felé. Ki Hjeon beadása után Dzse Dzsin fejelte vissza középre a labdát, amit Park Dzsi Szung 3 méterről Barthez felett a hálóba emelt. A gól után bekeményítettek a gallok, de Vun Dzse a 85. percben megfogta Henry lövését, hozzájárulva a csapat játékával elégedetlen francia közvélemény és sajtó dührohamához. „Kockázatosnak ítéltem a taktikai felállás megváltoztatását, mivel úgy éreztem, a pályán lévő játékosok is tudásuk legjavát nyújtják – mondta a találkozó után a Trezeguet-t csak a rendes játékidő lejárta után becserélő Raymond Domenech francia tréner. – Fizikailag nagyon kimerítő mérkőzés volt, amelyen gondjaink akadtak a magas labdákkal.” A másik oldalon Dick Advoocat holland szakember már jóval elégedettebben nyilatkozhatott: „Tudtuk, hogy a franciák gólt szerezhetnek az elején, de létfontosságú volt, hogy ennél nagyobb hátrányba ne kerüljünk. Ebben a szerencse is közrejátszott, majd a második félidőben megerősítettem a széleket, és ez működőképesnek bizonyult.” A mérkőzés után a francia lapok nem kímélték Zidane-ékat (a francia csapatkapitány amúgy második sárgája miatt kihagyja a Togo elleni sorsdöntő meccset). Az újságok egytől egyig megemlítik, hogy a négy évvel ezelőtti vb-n hasonló helyzetben volt a válogatott, amelynek a továbbjutáshoz Dániát kellett volna legyőznie legalább két góllal, ám ez akkor nem sikerült.
G csoport, 2. forduló: Franciaország–Dél-Korea 1-1. Lipcse, 43 ezer néző. Vezette: Archundia (mexikói). Gólszerzők: Henry (9.), illetve Dzsi Szung (81.). Franciaország: Barthez – Sagnol, Thuram, Gallas, Abidal – Vieira, Makelele – Malouda (Dhorasoo, 88.), Zidane (Trezeguet, 91.), Wiltord (Ribery, 60.) – Henry. Dél-Korea: Vun Dzse – Jung Csul, Dong Dzsin, Dzsin Csul – Jung Pjo, Nam Il, Li Ho (Szang Sik, 69.), Eul Jong (Ki Hjeon, 46.) – Csun Szu (Dzsung Hvan, 72.), Dzse Dzsin, Dzsi Szung.
Szakértőnk, Jenei Imre Jenei Imre, a magyar és a román válogatott egykori szövetségi kapitánya, aki az 1990-es vb-n a román együttessel nyolcaddöntőbe jutott, úgy véli, akárcsak négy éve, a franciák a mostani vb-n is megnehezítették a saját dolgukat. „Franciapárti voltam és vagyok is, szerintem Zidane az elmúlt öt évben a világ legjobb játékosa volt. Mostanra azonban megöregedett, és a válogatott is „átvette” az ő valamivel kényelmesebb játékstílusát, így lelassult a játékuk. Ráadásul a szövetségi kapitány is taktikai hibát követett el azzal, hogy csupán egy ékkel játszik, ha Henry mellett Trezeguet is ott lenne a támadósorban, jóval gólveszélyesebb lenne a játékuk. Akár több gólt is kaphattak – igaz, rúghattak is – volna, már nincs annyi erő bennük, hogy egy ilyen gyors és agresszív csapattal, mint Dél-Korea, fölvegyék a versenyt. Így akár még az is megtörténhet, hogy akárcsak négy évvel ezelőtt, most sem jutnak tovább a csoportból. Korea viszont gyors, erős és erőszakos, és most bebizonyította, hogy akkor is képes eredményt elérni, ha nem „nyomják” hátulról, mint négy éve a hazai rendezésű vb-n. A baj csupán az, hogy – a japánokhoz hasonlóan – a magasságuk miatt sebezhető a védelmük”.
Hirdetés
szóljon hozzá!
Hírlevél
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
szóljon hozzá!