Romániában még abszolút újdonságnak számító kézilabdatábort szervez július 3–9. között Valentin Ghionea Nagybányán.
2017. június 23., 17:382017. június 23., 17:38
A válogatott 33 éves balszélsője olyan 12 és 18 év közötti fiúk számára hirdette meg az eseményt, akik legalább két éve űzik ezt a sportot, és szeretnének új tapasztalatokat szerezni hivatásos játékosoktól és edzőktől.
„Úgy tudom, hogy Romániában ez lesz az első ilyen tábor, és nagyon örülök, hogy én lehetek az itthoni úttörője. Persze én is a külföldi példákból inspirálódtam” – mondta a Krónikának Ghionea. Tájékoztatása alapján például Spanyolországban rendszeresek az ilyen táborok.
de vannak külön táborok, amelyeket kizárólag kapusoknak szánnak. „Ezek nagyon hasznosak a gyermekek fejlődését nézve” – véli a 2008-as és a 2015-ös esztendő legjobb romániai kézilabdázója.
A külföldön népszerű kezdeményezés itthon is kedvező fogadtatásra lelt, hiszen tájékoztatása szerint a szülők nagyon fellelkesedtek az ötlettől, és a több tucat résztvevő láttán már télen le kellett zárniuk a nevezéseket. „Számíthatok a válogatottbeli csapattársaim és több európai klubnál szereplő kézilabdázó támogatására is, mert
– ecsetelte. Ghionea a Nagybányai Minaur és a Dinamo után három évet Szegeden játszott, majd a Resicabányán és a Konstancai HCM-nél eltöltött egy-egy szezon után Lengyelországba igazolt, ahol 2012 óta erősíti a Wisla Plock alakulatát.
Nem véletlen, hogy több, európai tapasztalattal rendelkező sportoló támogatja most a kezdeményezését – többek között
„Minket nem érdekel, hogy a gyerekek milyen felkészültséggel érkeznek hozzánk, hiszen nem válogatottat alakítunk. Egyszerűen a hivatásos pálya irányába szeretnénk terelgetni őket” – szögezte le lapunknak Ghionea. Ehhez zsúfolt programot dolgoztak ki számukra, de a napi rendszeres kézilabdaedzéseken kívül szabadidős tevékenységeket is szerveznek majd az egyhetes nagybányai táborban.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!