Mi lett a Román Atlétikai Szövetség elnökének ígéreteivel? – tette fel a kérdést Facebook-oldalán Gabriela Szabó a vasárnap este zárult belgrádi fedett pályás Európa-bajnokság eredményei láttán.
2017. március 06., 16:352017. március 06., 16:35
Az egykori olimpiai bajnok a sportág kontinentális szervezetének képviselőjeként volt jelen a szerbiai seregszemlén, ahol csalódottan vette tudomásul, hogy a 14 fős „piros-sárga-kék\" küldöttség nem hogy dobogós helyet nem tudott kiharcolni, de még a döntőbe jutás is csak Ancuța Bobocelnek sikerült. A hosszútávfutó a 3000 méteres távon végül a 11. lett vasárnap koraeste a tizenkét fős mezőnyben, Szabó pedig keserűen állapította meg, hogy egyáltalán nem teljesítenek a hazai atléták.
„Kérdés: ki fizet meg ezért a katasztrófáért? Remélem, hogy látni fogom, ahogyan az elnök, Sandu Ion, a szövetség vezetőbizottsága és a Román Olimpiai és Sportbizottság volt vezetősége magyarázatot ad. Micsoda nagyhatalom voltunk egykoron atlétikában! Egy jó menedzser, amelyik tönkretette az Aradi UTA-t, ma pedig a román atlétikát. Gratulálok\" – fogalmazott ironikusan Szabó, emlékeztetve arra, hogy a sportági szervezet 2013-ban megválasztott vezetője korábban az UTA futballklubjának a finanszírozója volt. A legutóbbi választáson különben épp Szabóval szemben nyerte el az atlétikai szövetség elnöki tisztségét, de tavaly már bejelentette, hogy újabb mandátumra akar pályázni. A soron következő tisztújító közgyűlést április végére tervezik.
A belgrádi fedett pályás Eb zárónapján magyarországi sportoló már nem volt érdekelt, ezért a súlylökésben címvédő Márton Anita és az ötpróbázó Zsivóczky-Farkas Györgyi révén egy arany- és egy bronzérem lett a tizenöt fős küldöttség mérlege. Ezzel a Lengyelország (7 arany, 1 ezüst, 4 bronz) uralta éremtáblázat tizedik helyén zártak. Spiriev Attila, a Magyar Atlétikai Szövetség szakmai igazgatója ezt elégedetten értékelte az M4 Sport hétfő reggeli műsorában, rámutatva, hogy 2000 után először sikerült egynél több érmet nyerniük. Az ötpróbázók mezőnye szerinte most nagyon erős volt, ezért a Zsivóczky mögött végző Krizsán Xénia negyedik helyét külön méltatta.
A belgrádi Eb zárónapján egyébként Legnyelország a 4x400 m férfi és női váltóval is aranyérmes lett, de mellette még 800 m-en Adam Kszczot és a magasugró Sylwester Bednarek is nyerni tudott. Fedett pályás Európa-bajnok lett még a férfiak között Adel Mechaal (Spanyolország, 3000 m), Nelson Évora (Portugália, hármasugrás), Kevin Mayer (Franciaország, hétpróba), illetve a nőknél Asha Philip (Nagy-Britannia, 60 m), Selina Büchel (Svájc, 800 m), Laura Muir (Nagy-Britannia, 3000 m) és Ivana Spanovics (Szerbia, távolugrás).
Olimpiai kvótát szerzett a sepsiszentgyörgyi Incze Kriszta a párizsi ötkarikás játékokra a birkózók utolsó olimpiai kvalifikációs viadalán, Isztambulban.
A Gyergyói Hoki Klub azzal a céllal jelentett be fontos személyi változásokat, hogy 2026-ra készen álljon az osztrák ligához (ICEHL) való csatlakozáshoz.
A spanyol bajnok Real Madrid a csereként beállt Joselu duplájával hátrányból fordítva 2-1-re legyőzte a vendég Bayern Münchent a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így 4-3-as összesítéssel bejutott a fináléba.
Lando Norris, a McLaren brit versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Miami Nagydíjat, ezzel pályafutása 110. futamán az első győzelmét aratta.
Galló Vilmos, a feljutást kiharcoló magyar jégkorong-válogatott csatára szerint „le a kalappal” Don MacAdam szövetségi kapitány előtt, amiért kiválóan kezelte azt a helyzetet, amelyen a csapat és ő maga is átesett az elmúlt napokban.
A magyar jégkorong-válogatott végletekig izgalmas mérkőzésen, 2 perc 51 másodperccel a vége előtt ütött Papp Kristóf góllal 2-1-re legyőzte a szlovén együttest a bolzanói divízió I/A-világbajnokság szombati zárásán.
Az elmúlt idényben bronzérmes Győri Audi ETO bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe.
A 17 erdélyi magyarral felálló romániai jégkorong-válogatott 4–2-re verte a japán csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság utolsó játéknapján, szombaton, és életben tartotta feljutási esélyeit.
Magyarellenes rigmusoktól volt hangos a konstancai futballaréna a házigazda Farul és a sepsiszentgyörgyi Sepsi OSK péntek esti, a román labdarúgó-bajnokság felsőházi rájátszásának 8. fordulójában játszott összecsapásán.
Románia jégkorong-válogatottja az 56. percben ütött emberhátrányos góllal 3-2-re verte pénteken a dél-koreai csapatot a bolzanói divízió I/A-világbajnokság negyedik, utolsó előtti fordulójában.
szóljon hozzá!