Fernando Alonsónak is szerencsét hozott a hazai pálya

•  Fotó: Krónika

Fotó: Krónika

Akárcsak a németországi Európa Nagydíjon, Spanyolországban is győzelmet hozott a hazai pálya az első rajtkockából induló versenyzőnek: míg egy hete a Nürburgringen Michael Scumacher (Ferrari) volt jobb az időmérőn, és ő gyűjtötte be a tíz pontot is, tegnap Barcelonában Fernando Alonso (Renault) indulhatott a pole pozícióból, hogy aztán magabiztos rajt-cél győzelmet arasson.

Balogh Levente

Balogh Levente

2006. május 15., 00:002006. május 15., 00:00

Forma–1
Pedig a harmadik helyről rajtoló hétszeres német világbajnok mindent megtett, hogy befogja a címvédőt, az első boxkiállás után sikerült is Alonso csapattársa, az addig második helyen köröző Fisichella elé visszatérnie, ám Alonso semmit nem bízott a véletlenre: a rajt után őrületes tempót diktálva hamarosan már tíz másodperces előnyre tett szert. A nagyok küzdelmébe ezúttal sem tudtak beleszólni a többiek, a két McLaren-pilóta közül csupán Kimi Räikkönen tudta befejezni a versenyt, csapattársa, Juan-Pablo Montoya ezúttal is kipördült. Alonso közben a második boxkiállás után is növelni tudta előnyét – olyannyira, hogy már a hetedik helyezett Rubens Barichello (Honda) is körhátrányban volt vele szemben –, így aztán a leintés után következhetett az igazi spanyol fieszta, valamint egy sajátos tánc az autó tetején. A Renault-sok örömét tovább fokozta, hogy Fisichellának végül sikerült a harmadik helyen célba érnie.


Spanyol Nagydíj, pontszerzők: 1. Fernando Alonso (spanyol, Renault), 2. Michael Schumacher (német, Ferrari), 3. Giancarlo Fisichella (olasz, Renault), 4. Felipe Massa (brazil, Ferrari), 5. Kimi Räikkonen (finn, McLaren–Mercedes), 6. Jenson Button (brit, Honda), 7. Rubens Barrichello (brazil, Honda), 8. Nick Heidfeld (német, BMW–Sauber). A pontverseny állása, pilóták: 1. Alonso 54 pont, 2. M. Schumacher 39, 3. Räikkönen 27, 4. Fisichella 24, 5. Massa 20, 6. Button 16, 7. J-P. Montoya (kolumbiai, McLaren–Mercedes) 15, 8. Barrichello 8, 9. R. Schumacher (német, Toyota) 7, 10. N. Heidfeld 6, 11. M. Webber (ausztrál, Williams–Cosworth) 6, 12. J. Villeneuve (kanadai, BMW–Sauber) 6, 13. N. Rosberg (német, Williams–Cosworth) 4, 14. D. Coulthard (brit, Red Bull–Ferrari) 1, 15. C. Klien (osztrák, Red Bull–Ferrari) 1. Csapatok: 1. Renault 78 pont, 2. Ferrari 59, 3. McLaren–Mercedes 42, 4. Honda 24, 5. BMW–Sauber 12, 6. Williams 10, 7. Toyota 7, 8. Red Bull Racing 2.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban

Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban
2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek