A magyar válogatott továbbjutott a középdöntőbe a svédországi női kézilabda Európa-bajnokságon, miután az első szakasz pénteki zárófordulójában 21-14-re legyőzte a montenegrói csapatot.
2016. december 09., 21:142016. december 09., 21:14
2016. december 10., 11:102016. december 10., 11:10
Ezzel eldőlt, hogy az esti, Dánia-Csehország összecsapás eredményétől függetlenül továbblépett Kim Rasmussen szövetségi kapitány együttese, amely két vereséggel kezdte a kontinenstornát. A magyarok az ötödik egymás elleni összecsapásukon harmadszor győzték le a montenegróiakat. A pénteki sikerben nagy szerepe volt a rendkívül hatékony védekezésnek.
A biztos továbbjutáshoz az kellett, hogy négy vagy több góllal nyerjen a magyar csapat, míg ennél kisebb különbségű győzelem csak akkor ért volna középdöntőt, ha a csehek pontot szereznek a dánoktól a csoport esti összecsapásán. A találkozó elején Lukács előbb szélről, majd indításból talált be, míg hátul Janurik gondoskodott védéseivel arról, hogy öt és fél perc után szülessen csak meg az első montenegrói gól (2-1).
Az együttesek fej fej mellett haladtak, ám a remekül védekező magyar csapat – amely 22 perc alatt mindössze öt gólt kapott – őrizte egy-két találatos előnyét. A 23. percben, 7-6-os magyar fórnál időt kért Kim Rasmussen. A taktikai megbeszélés megtette hatását, hatékony támadások és Janurik újabb bravúrjai nyomán 10-6-ra módosult az eredmény, és ez négy perccel a szünet előtt időkérésre ösztönözte a montenegróiakat. Az ellenfél azonban nem tudott felzárkózni, sőt ötgólosra nőtt a magyar előny a fordulásra. A közönség által éltetett Janurik 67 százalékos hatékonysággal védett az első félórában, amely után továbbjutásra állt a magyar válogatott.
A második félidő elején három góllal csökkentette hátrányát a feltüzelt montenegrói gárda (11-9), Kim Rasmussen időkéréssel próbálta felrázni támadásban és védekezésben egyaránt hullámvölgybe került csapatát. Erdősi emberelőnyben törte meg a hosszú magyar gólcsendet, és a 41. percre a magára találó magyar válogatott visszaállította a négytalálatos különbséget (13-9), sőt 13 perccel a végső dudaszó előtt ötre nőtt az előny (15-10).
Az utolsó tíz percre pedig az addigi legnagyobb különbséggel fordultak a csapatok (17-11), így a montenegrói szövetségi kapitány időt kért. A magyarok ennek ellenére továbbra is remekül játszottak, az 54. percben 19-12 állt az eredményjelzőn. A különbség pedig a dudaszóig sem változott, így a magyar együttes kiharcolta a középdöntős szereplést, ahol a norvég, az orosz és a román csapat ellen lép pályára.
„Továbbra is élnek az álmaink, nagyon sok minden bevált a mai találkozón. A jó védekezéssel nagy volt a nyomás a montenegrói átlövőkön, Janurik Kinga jó munkát végzett a kapuban, és mindenki pluszt nyújtott támadásban is, koncentráltan játszottunk\" – értékelt az M4 Sportnak Kim Rasmussen. Hozzátette, még mindig sok volt az apró hiba, amelyek időnként kizökkentették ritmusából a csapatot, de ezekből lehet tanulni, az elemzések nyomán okosabbá válni. „A folytatásban a világ legjobbjai ellen játszhatunk. Rajtunk a nyomás, de nincs vesztenivalónk. Mindig a soron következő meccsre összpontosítunk, megpróbáljuk megnehezíteni az aktuális ellenfél dolgát\" – mondta a dán szakember.
A D csoportban a világbajnoki bronzérmes román válogatott 31-26 arányban megverte a horvát együttest, amely így búcsúzott a svédországi kontinenstornától. Szűcs Gabrielláék korábban legyőzték az olimpiai aranyérmes oroszokat, első mérkőzésükön pedig alulmaradtak az Eb-címvédő norvégokkal szemben. A román válogatott a norvég és orosz csapathoz hasonlóan a magyarokkal egy csoportban szerepel a folytatásban. Az első fordulóban, vasárnap 19.30-tól magyar–román meccset rendeznek.
Eredmény, 3. forduló:
C csoport (Malmö):
Magyarország-Montenegró 21-14 (11-6)
A magyar csapat gólszerzői: Görbicz 5, Schatzl 4, Klivinyi, Kovács A. 3-3, Lukács 2, Bódi, Erdősi, Hornyák, Triscsuk 1-1
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!