Federer visszaült a trónra

„Mindig is hittem abban, hogy visszaszerzem a világelsőséget” – nyilatkozta Roger Federer, miután megnyerte a wimbledoni nyílt teniszbajnokságot, ezzel pedig a világranglista élére állt.

2012. július 10., 06:422012. július 10., 06:42

A svájci teniszező rendkívül magas szintű összecsapáson, 3 óra 20 perc alatt múlta felül 4:6, 7:5, 6:3, 6:4-re a hazai közönség előtt szereplő Andy Murrayt. A 30 éves Federer hetedszer nyert Wimbledonban, és ezzel beérte az amerikai Pete Samprast, összesítésben pedig a már eddig is rekorder „Fedexpress” 17. Grand Slam-diadalát gyűjtötte be egyesben – az e tekintetben második helyezett Sampras 14-nél állt meg.

Pedig Murray kőkeményen kezdett, és azonnal elvette Federer adogatójátékát. A svájci azonban nem hagyta magát, gyorsan visszabrékelt, és kiegyenlítetté vált a küzdelem. A két játékos egészen 4:4-ig fej fej mellett haladt, majd a skót származású Murray ismét megvillant, elvette a svájci szerváját, hozta a sajátját, és ezzel előnyhöz jutott. A folytatásban Federer nem bízott semmit sem a véletlenre, hihetetlenül összpontosított, 5:5 után megtörte riválisa ellenállását, és 54 perc elteltével kiegyenlített. A harmadik szettben 2:2-ig együtt haladt a két teniszező, ám eleredt az eső, és amíg behúzták a centerpálya tetőszerkezetét, állt a játék. A 37 perces kényszerszünet után óriási csata alakult ki. A több mint 20 perces gémet végül a svájci nyerte meg (4:2), s ezzel el is dőlt a játszma sorsa, újabb 49 perc után már Bázel egyik leghíresebb szülötte vezetett.

A negyedik, egyben utolsó felvonásban Murray szemmel láthatóan kissé megtört. Még keményen küzdött, ment a labdák után, de látszott, már nincs benne meg az a tűz, ami a meccs elején hajtotta, hogy – Fred Perry 1936-os diadala után – újra brit földön maradjon a trófea. Federer az ötödik játékban brékelte riválisát (3:2), majd előnyét végig megtartva 5:4-nél két meccslabdához jutott, amelyek közül a másodikat sikerült értékesítenie. Aztán a földre vetette magát, úgy örült a diadalnak, a skót pedig könynyeivel küszködve gratulált a bajnoknak.

„Ezt a címet nem adják ingyen. Tavaly kétszettes előnyről kikaptam Wimbledonban és a US Openen egyaránt. Akkor elizgultam, most erősebb voltam” – jelentette ki a svájci klasszis, aki utoljára 2009-ben diadalmaskodott Wimbledonban. Federer egyébként nem csak az itteni győzelmek tekintetében érte be példaképét, Samprast: tegnap 286. hetét kezdte meg a világranglista élén – 2010 májusa óta először –, ami szintén csúcs.

Murrayt sokáig Federer mumusának tartották, ám ez már a múlté: bár a skót teniszező egymás elleni párharcukban 6-2-re is vezetett, immár 8-8 az állás. Murray negyedszer játszott GS-döntőt, de még nem sikerült győznie. „Egyre közelebb vagyok a trófeához – nézte a dolgok pozitív oldalát a britek klasszisa, akiről Federer is azt mondta, biztos benne, hogy hamarosan összejön neki a GS-diadal. – Mindenki arról beszélt, hogy Wimbledonban mekkora nyomás van a vállamon, pedig ilyen támogatás mellett nem ez az érzés a meghatározó. Ilyen szeretet mellett sokkal könynyebb játszani, mint bárki is gondolná. Roger nagyszerű volt, miután becsukták a tetőt, valami egészen hihetetlent produkált.”

 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK