Év sportolója gála: Szilágyi és Hosszú 2016 legjobbja

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A férfiaknál Szilágyi Áront, a nőknél Hosszú Katinkát választották a 2016-os év sportolójának a Magyar Sportújságírók Szövetsége (MSÚSZ) által kiírt szavazáson.

Hírösszefoglaló

2017. január 13., 14:282017. január 13., 14:28

Szilágyi a riói olimpián címét megvédve győzött a kardozók egyéni versenyében, míg Hosszú az augusztusi ötkarikás játékok negyedik legeredményesebb sportolója lett: aranyérmet nyert 200 és 400 méteres vegyesúszásban, valamint 100 méter háton, és másodikként csapott célba a 200 méteres hátúszás fináléjában. Hosszú mellett a riói olimpián szintén három aranyérmet szerzett Kozák Danuta, valamint a párbajtőr ötkarikás bajnoka, Szász Emese, a férfiaknál pedig az olimpiai ezüstérmes úszó, Cseh László és a Rióban egyéniben második, csapatban harmadik párbajtőröző Imre Géza került még a legjobb három közé.

„Rióban tett első nyilatkozatomban azt mondtam, hogy áldott ember vagyok. Nemcsak azért vagyok áldott, mert olimpiai bajnok lehetek, és nemcsak a díj miatt, hanem mert Isten megáldott egy csodálatos menyasszonnyal, családdal, barátokkal és támogató csapattal is\" – szögezte le Szilágyi Áron. – „Áldott Magyarország is, hogy van nekünk a sport, és van nekünk az olimpia. Miért is ne lehetne 2024-ben Budapesten is?\"

„Elég hosszú út vezetett az olimpiai aranyéremhez: négyszer voltam olimpián, és negyedikre végre összejött. Shane nélkül nem lennék itt, hiszen 2012-ben majdnem odébbálltam, és nem folytattam a sportot” – fejtette ki Hosszú. Hozzátette, a tavalyi év nagyon mozgalmas volt számára, s bízik benne, hogy 2017 egy új kezdet lesz a pályafutásában: „Még rengeteg közös célunk van Shane-nel, alig várjuk, hogy a magyar közönség előtt is bizonyíthassak a világbajnokságon.”

Az edzők és a szövetségi kapitányok összevont kategóriájában Hosszú edzője és férje, Shane Tusup győzött. Itt Dárdai Pál és Kulcsár Győző volt még a háromban. A csapatok versenyében a férfi labdarúgó-válogatott nyert, amely 44 év után szerepelt Európa-bajnokságon, s Franciaországban csoportját veretlenül megnyerve a nyolcaddöntőig jutott. A legjobb háromba a női kajakkettes és kajaknégyes került.

„Nagyszerű és nagyon értékes ez a díj. Gratulálok a kategória jelöltjeinek, akik olimpiát nyertek. Mi nem nyertünk Európa-bajnokságot, talán annak szól az elismerés, hogy 44 év után kijutottunk a kontinensviadalra, ahol jól szerepeltünk – hangsúlyozta Gera Zoltán azt követően, hogy társaival együtt átvette a díjat Claude Makelele világbajnoki ezüstérmes, Bajnokok Ligája-győztes labdarúgótól. – Köszönjük a Franciaországban értünk szurkoló több tízezer embernek és a tv-k előtt drukkolóknak is, jó érzés volt, hogy ilyen sokan örültek velünk.”

Az év férfi futballistájának a nemzeti csapattól a kontinenstorna után elbúcsúzott Király Gábort választották a sportújságírók. A nőknél a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) döntése alapján Jakabfi Zsanett lett 2016 legjobbja, ő is a Nemzeti Színházban rendezett csütörtöki M4 Sport-Év sportolója gálán vette át elismerését.

A fogyatékos sportolók között a férfiaknál Tóth Tamás győzött, aki a riói paralimpián 100 méteres hátúszásban a magyar küldöttség egyetlen aranyérmét nyerte, míg 100 méter gyorson harmadik lett. A nőknél a kerekesszékes vívó Krajnyák Zsuzsannát választották a legjobbnak, aki a tőrözők egyéni versenyében bronzérmes lett, valamint tagja volt az ezüstérmes tőr- és a bronzérmes párbajtőr-csapatnak is. A női kerekesszékes válogatott – Krajnyák mellett Dani Gyöngyi, Hajmási Éva és Veres Amarilla voltak a tagjai – érdemelte ki az év fogyatékos csapata elismerést. A fogyatékos sportolókkal foglalkozó edzők között Beliczay Sándor végzett az élen, aki Hajmási mellett a tőrözők és kardozók között is ezüstérmet nyert Osváth Richárd felkészülését is segítette.
Az 59. alkalommal kiírt szavazás győzteseit 370 sportújságíró voksa alapján ítélték oda. Az MSÚSZ a második és harmadik helyezettek sorrendjét, illetve a pontszámokat pénteken hozza nyilvánosságra.

Az év góljának Gera Zoltán Európa-bajnokságon, Portugália ellen szerzett találatát választották a szurkolók az M4 Sport honlapján rendezett szavazáson. Az ünnepségen a korábbi 62-szeres válogatott labdarúgó, Göröcs János az MLSZ életműdíját, míg a négyszeres olimpiai bajnok párbajtőröző Kulcsár Győző – akinek tanítványa, Szász Emese megnyerte a női párbajtőrözők egyéni viadalát a riói olimpián – az MSÚSZ és a Magyar Olimpiai Bizottság közös életműdíját vehette át.

A gála végén Hosszú Katinka az év magyar sportolója díj mellett 2016 legjobb európai női sportolójának járó elismerést is átvehette a kontinentális sportújságíró szövetség vezetőitől.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK