Európa-bajnokság Nagyváradon

Az 1966-os felnőtt női Európa-bajnokság óta nem rendezett olyan rangos kosárlabda–tornát Románia, mint a ma kezdődő nagyváradi U18-as női kontinens–bajnokság. Az elmúlt években ugyan a szövetség több, korosztályos Eb B osztályának rendezését is elnyerte (női U18 2007-ben és 2010-ben Temesváron, férfi U18 2006-ban Nagyszebenben és U20 2008-ban Marosvásárhelyen), most azonban az elit 16 együttes játszik tíz nap alatt 70 mérkőzést Váradon.

Boros Miklós

2011. augusztus 04., 08:152011. augusztus 04., 08:15

A szervezés nem volt zökkenőmentes, mert a fő helyszín, a 2800 férőhelyes Antonio Alexe-aréna mellett a második terem sorsa sokáig a levegőben lógott. A sportgimnázium (LPS Bihorul) termének modernizálása csúszott, így végül egy hónappal a torna előtt a Nagyváradi Egyetem csarnokára esett a választás, amely új parkettet kapott, felújították az öltözőket, valamint pótszékekkel kibővítették a lelátót, hogy alkalmas legyen a minimálisan előírt 500 néző befogadására.

Tavaly a felvidéki Poprádon Olaszország lett az U18-as Európa-bajnok, a spanyol és a francia csapat állhatott még dobogóra. A mostani korosztály legutóbbi kontinensbajnokságát két évvel ezelőtt még U16-ként a spanyolok nyerték a belgák és a franciák előtt, az akkori mezőnyből 11 ország Váradon is szerepel. Az U18-as Eb-t 1965 óta rendezik meg, a 27 kiírásból 16-ot az oroszok nyertek meg, ebből 11-et még Szovjetunió, egyet pedig a Független Államok Közössége elnevezés alatt. Spanyolország és Jugoszlávia (legutóbb már Szerbia néven) háromszor győzött, Olaszország és Csehszlovákia kétszer, Litvánia pedig egy alkalommal volt aranyérmes. Románia legjobb eredménye az 1990-ben szerzett bronzérem.

A fő helyszínen még dolgoznak

Csaknem egymillió lej értékben végeztek fejlesztési munkálatokat az U18-as Eb fő helyszínén, a váradi Antonio Alexe-sportcsarnokban, de egyelőre nem jutottak a végére mindennek – jelentette be tegnap Ilie Bolojan polgármester. A homlokzaton főjavításokat végeztek és végeznek – ezt a munkát még nem sikerült befejezni. Belül felújították a sportolók öltözőit, az irodákat, az elektromos hálózatot, és egy saját generátort is felszereltek. Sikerült felújítani a zuhanyzókat és kicserélni a fűtőtesteket. A tervek közt egy klímaberendezés beszerelése is szerepel, ám ezt sem fejezték még be.

Nagy Orsolya

Ennek megismétlésében a jelenlegi együttes nem reménykedhet, Gheorghe Mandache szövetségi kapitány csupán a bennmaradást, azaz az utolsó két hely elkerülését tűzte ki célul – az edző szerint ennek legegyszerűbb módja a csoportból való továbbjutás lenne. Az U18-as női csapat jelenleg az egyetlen román válogatott, amely korosztályában az elitben szerepel, tavaly Temesváron harcolva ki a feljutást. A felkészülési mérkőzések azonban megmutatták, mi vár a román csapatra az A osztályban: 11 meccsből csupán egyet tudott megnyerni, 46:42-re Bulgáriában. Emellett Szerbiában három, Bulgáriában és Szlovákiában két-két vereség jött össze, az Eb helyszínén vívott találkozókon pedig Magyarországtól 50:44-re, Franciaországtól pedig 67:36-ra és 58:41-re kapott ki a román csapat.

Minden csoportból az első három helyezett jut a középdöntőbe, ahol az egymás elleni eredmények továbbvitelével alakítanak ki két hatos csoportot: az E-be az A és B jelű kvartettből, az F-be pedig az C és D csoportból kerülnek az együttesek. A középdöntőből négy-négy csapat jut az egyenes kieséses szakaszba. A döntőt augusztus 14-én 20 órától rendezik. Ugyanebben az időszakban Miskolcon rendezik a B osztály küzdelmeit, ahol 16 csapat küzd a két feljutó helyért. A rendező magyar válogatott Horvátországgal, Svájccal és Portugáliával került egy csoportba.

A nagyváradi U18-as Európa-bajnokság csoportbeosztásai, A csoport: Románia, Oroszország, Svédország, Törökország. B csoport: Spanyolország, Lengyelország, Litvánia, Szlovénia. C csoport: Szerbia, Olaszország, Ukrajna, Belgium. D csoport: Csehország, Szlovákia, Hollandia, Franciaország. A román válogatott kerete: Alina Dumitrache (Sportul Studenţesc), Ana Grigore, Sonia Ursu, Alina Crăciun (Bukaresti Olimpia), Diana Moraru (Aradi ICIM), Laura Pal, Ştefania Pal, Bianca Blănaru, Henrietta Blejan (Temesvári BCM Danzio), Demeter Hanna, Domokos Réka (Kézdivásárhelyi SE), Oana Băluţă (Szatmárnémeti VSK).

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben