Eurómilliókat rejtegettek a Dinamónál?

Mintegy 4 millió eurós károkozást feltételezve tartott csütörtökön házkutatást a román rendőrség illetékes szakosztálya a Bukaresti Dinamo futballklubjának csődvédelmi eljárását intéző ügyvédi és vagyonfelügyeleti vállalatok székhelyein, valamint utóbbi képviselőjének otthonában. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. február 09., 16:152017. február 09., 16:15


A hatóságok által kiadott közlemény szerint bűnvádi eljárást indítottak az ügyben, a nyomozás során pedig felmerült a gyanú, hogy a Liga 1-ben szereplő csapatot működtető részvénytársaság 2014 és 2016 közötti átszervezése alatt eltitkoltak közel 18,5 millió lejnyi vagyont – megkárosítva ezáltal a hitelezőket.

A Dinamo, mint ismeretes, 2014 májusában vált fizetésképtelenné, de 2015 szeptemberében már lezárult ellene a csődvédelmi eljárás, miután a közel 78 millió lejes, azaz mintegy 17,5 millió eurós adósságából 3,48 millió lejt törlesztett. A hitelezői lista élén 20 millió lejjel a pénzügyminisztérium állt, 18 millióval szerepelt az Ideal Rezidential Kft – amelyben Ionuț Negoiță klubtulajdonos szülei is részvényesek –, míg a Dinamo-főnök 14 millió lejjel iratkozott fel a listára.

A legnagyobb kárvallottként az adóhatóság fellebbezett a bukaresti egyesület csődvédelmi eljárásának 2015 áprilisában kért feloldása ellen, ám azt a fővárosi táblabíróság elutasította. Mivel a döntést csak a 2015–2016-os labdarúgószezon megkezdése után hozták meg, a Dinamo európai kupasorozatban leghamarabb a 2017–2018-as idényben vehet részt.

A klub csütörtökön kiadott hivatalos közleménye hangsúlyozta, hogy mindenben együttműködnek a hatóságokkal, és meggyőződésük, hogy a nyomozás végül igazolni fogja, hogy „törvényes és korrekt\" csődvédelmi eljáráson estek át. A DigiSportnak nyilatkozó korábbi Dinamo-részvényes, Vasile Turcu sem tartja valószínűnek, hogy szabálytalanul járt volna el a klub. „Amúgy is megkésett az egész. Már jó pár év eltelt azóta. Miért nem indítottak hivatalból eljárást korábban?\" – tette fel a kérdést. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban

Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban
2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek