Emberhátrányban rabolt pontot 2-2-es döntetlennel a Dinamo vendégeként a Giurgiui Astra az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétvégi 14. fordulójában.
2016. október 30., 18:542016. október 30., 18:54
A találkozó óta az egyik legjobb hazai bírónak tartott Cristian Balaj és partjelzője, Vladimir Urzică döntéseit vitatják, mert a felvételek visszajátszása alapján a vendégek az rossz ítéletük segítségével egyenlítettek Bukarestben. Ioan Andone Ștefan cel Mare úti tanítványai ugyanis nagy iramban kezdték a meccset, és harmadik veszélyes helyzetük már góllá érett – Adam Nemec révén, a 34. percben. A szlovák légiós az első félidő végén még kihagyott egy ziccert, de a térfélcsere után Hanca már növelni tudta az előnyt (51. perc).
Az 57. percben aztán Junior Morais piros lapot kapott, de az emberhátrány nem törte meg a bajnoki címvédőt, és amikor a 82. percben Cristian Săpunaru szabadrúgásából a labda a kapufáról a gólvonalra pattant, Urzică úgy ítélte meg – a felvételek alapján tévesen –, hogy az teljes felületével áthaladt a vonalon. Az Astra egyenlítőgólja már a 95. percben, Nicoară révén, büntetőből született, miután Balaj tizenegyest fújt a Penedo és Kortzog közötti párharc miatt.
A vitatott játékvezetői döntések kapcsán viszont még a DigiSport szakmai elemzője, az egykori elismert bíró, Ioan Crăciunescu is megjegyezte: az Astra első góljánál csak videobíró tudott volna biztos döntést hozni, mert ilyen helyzetben az emberi agy nem tudja felfogni a labda első, pillanatnyi lepattanását. „Nincs, hogy meglásd, viszont döntést kell hoznod\" – mutatott rá. Hozzátette, a tizenegyesnél szerinte Balaj úgy ítélte meg, hogy a Dinamo kapusa fenyegetően lépett fel a korábban csereként beállt Kortzorggal szemben.
Az Astrát edző Marius Șumudică szerint is voltak vitatható döntések, de ezzel együtt ők voltak azok, akik emberhátrányban is talpraálltak a kétgólos hátrányból. „Bebizonyítottuk, hogy nagy csapat vagyunk. Nagy dolog, hogy tíz emberrel a pályán is képesek voltunk a hajrában uralni a játékot. Már a Chiajna elleni meccs után is elmondtam, hogy a Dinamo ellen már másképp fogunk viselkedni. Menet közben változtattam a felálláson, kockáztattam és végül bejött. Értékes pontot szereztünk\" – nyilatkozta. A hétvégi 14. fordulóban egyébként a Kolozsvári CFR és a Craiova is 2-1-re nyert. Előbbi Chiajnáról vitte el a három pontot, míg utóbbi a Târgu Jiu-i Pandurii ellen, otthon aratott sikert.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!