Fotó: MTI
2009. március 17., 10:402009. március 17., 10:40
A győriek sikerének a vâlceaiak is örültek, hiszen a montenegrói Buducnost Podgorica felett aratott hazai győzelem mellett Görbiczék diadala is kellett ahhoz, hogy az Oltchim szintén már az 5. forduló után elődöntős részvételt ünnepelhessen.
Győrben az első félidő közepén indult be a magyar henger: 7-5 után 14-6-ra húztak el a hazaiak. A vendégeken azonban segítettek a cserék, sorozatban négyszer találtak a kapuba, ám a folytatásban a szünetig visszaállt a megnyugtató különbség (19-13). A fordulást követően remekül nyitott a Ljubljana, felzárkózott 20-17-re.
Felváltva estek a gólok, a magyar bajnok pocsékul védekezett ebben a szakaszban, a támadások viszont emberhátrányban is célba értek. A 40. percben 24-23-ra módosult az állás a sok eladott labda miatt. A 47. percben egyenlített a Krim (29-29), Konkoly Csaba vezetőedző azonnal időt kért. Ezután a volt győri játékost, Mörtelt is soraiban tudó Ljubljana emberhátrányba került, de nem tört meg, pedig Görbicz két büntetőt is értékesített.
Az utolsó percben Pálinger ziccert fogott kézzel – noha a helyi beszámolók szerint a rivális lökés miatt hétméterest érdemelt volna –, így végül a Győr nyert 34-33-ra. „Ismétlődő hibáink vannak, ezeket ki kell javítani – jelentette ki Konkoly Csaba, az ETO vezetőedzője. – Nyolcgólos előnyt adtunk le: az elődöntőben, ami már oda-visszavágós lesz, ez óriási kincs lenne. Ha megtanuljuk ezt megtartani, akkor ez a csapat mindenre képes. Ezen leszünk a következő időszakban”.
Az Oltchimnak nem volt ennyi izgulnivalója Zsiga Gyula csapata, a Buducnost ellen: a román bajnokcsapat fokozatosan növelte előnyét. A 21. percben 12-7-re, öt perccel később pedig már 15-7-re vezettek, miközben a vendégek kilenc perc alatt egyszer sem találtak be. A szünetben (15-8) bejelentették, hogy a Győr legyőzte a Krimet, az Oltchim játékosai pedig innentől fogva már csak a közönség szórakoztatásáért játszottak, így is nagyarányú győzelmet aratva (31-22).
„Ha korábban mi is nyerünk Ljubljanában, nem kellett volna izgulnunk a győri mérkőzés miatt. Ám a magyarok kitettek magukért, amiért mi is hálásak vagyunk” – nyilatkozta Huţupan-Dinu, a vâlceaiak kapusa. Radu Voina vezetőedző már a folytatásra gondolt: „A másik csoportból már szintén továbbjutott Hypo és a Viborg is erős csapat, mindegy, melyik együttessel kerülünk össze az elődöntőben. A legfontosabb, hogy az utolsó fordulóban, szombaton nyerjünk Győrben, és csoportelsőként továbbjutva hazai pályán játszhassuk az elődöntő visszavágóját”. Ioan Gavrilescu klubelnök is optimistán várja a folytatást: „A célkitűzést teljesítettük az elődöntőbe jutással, de szerintem nem fogunk itt megállni”.
Az Oltchim először jutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe – tavaly éppen azért maradt le, mert a Győr az utolsó előtti körben nagy meglepetésre kikapott a vendég Lada Toljattitól. A Győr ezzel szemben zsinórban harmadszor szerepel a legjobb négy csapat között, ám tavaly a Zvezda Zvenyigoroddal, azt megelőzően pedig a Slagelsével szemben is alulmaradt. Akkor az oroszok, illetve a dánok is megnyerték a kupasorozatot.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.