Elkezdődött a Liga 2-es bajnokság

Aradi győzelemmel zárult a két korábbi bajnokcsapat rangadója a Liga 2 első fordulójában: az UTA 2-0-ra nyert szombaton az FC Argeş vendégeként a 2. csoportban. A derbit mindkét együttes jelentős anyagi gondok közepette várta. A nonprofit társaságból részvénytársasággá alakult Maros-partiak három nappal a bajnoki rajt előtt tudták meg, hogy egyáltalán elindulhatnak-e a másodosztályban, s csütörtökön még csak 18 játékost sikerült leigazolniuk.

2010. augusztus 30., 05:432010. augusztus 30., 05:43

Az ifijátékosokkal kiegészített aradi keret azonban végül helytállt a meghatározó futballistáitól a nyáron megvált, fiatal labdarúgókat bevető Argeş vendégeként, amelynek kapuját először éppen a Piteşti-ről érkezett Voiculeţ vette be, majd a Dinamóhoz igazolt, ám onnan kölcsönjátékosként visszatért Ţucudean bebiztosította a győzelmet. „Fontos sikert arattunk egy fiatal, szép jövő előtt álló csapat otthonában. Mi is sok fiatal játékost foglalkoztatunk, remélem, idővel egyre erősebb csapattá válunk, de a feljutásról egyelőre nem beszélhetünk. A lényeg, hogy jól kezdtük az idényt” – nyilatkozta Nagy Roland, az UTA trénere.

Hasonló arányú sikerrel kezdett a Nagyváradi Bihar FC is. A nyáron a Vízer Máriusz üzletember által átvett, szintén megfiatalított együttes a Tordai Arieşul vendégeként nyert 2-0-ra. Gheorghe Ghiţ, a csapat új trénere elégedetten beszélt a jó rajt után: „Taktikailag jól játszottunk, többet futottunk az ellenfélnél, és ez meghozta a várt eredményt. A célkitűzésem egy fiatal, versenyképes csapat felépítése. Csak lépésről lépésre haladhatunk előre.”

A nyitókörben a keleti csoportból átkerült, feljutási célokat megfogalmazó Ploieşti-i Petrolul aratta a legnagyobb arányú győzelmet: 4-0-ra verte a vendég Lupényi Minerult. A Liga 1-ből kiesett, az élvonalba viszszavágyó Gyulafehérvári Unirea az újonc ALRO Slatina vendégeként gazdagodott három ponttal. Az erdélyi újoncok közül az Aradi ACU győzelemmel mutatkozott be az elmúlt idényben még az első osztályban szereplő, az UTA-hoz hasonlóan „új bőrbe bújt” Iaşi-i Poli ellen, a Nagyszebeni Voinţa pedig gól nélküli döntetlenre zárt a feljutó helyeket megpályázó Mioveni-nyel. A forduló érdekessége egyébként, hogy egyetlen meccsen sem talált be mindkét pályára lépő együttes.

Liga 2, 2. csoport, első forduló: FC Argeş–Aradi UTA 0-2 (Voiculeţ 18., Ţucudean 77.), Aradi ACU–Iaşi-i Poli 1-0 (Lupaşcu 4.), Nagyszebeni Voinţa–CS Mioveni 0-0, Tordai Arieşul–Nagyváradi Bihar FC 0-2 (Florean 17., Mărcuş 62.), Craiovai Gaz Metan CFR–CSM Râmnicu Vâlcea 2-0 (Boroiban 36., 78.), Ploieşti-i Petrolul–Lupényi Minerul 4-0 (Budescu 54. – 11-esből, 69., C. Stoica 58., Opriţa 62.), Dévai Mureşul–Szilágysomlyói Silvania 3-0 (Gârlă 4., 45., Dârvaru 47.), ALRO Slatina–Gyulafehérvári Unirea 0-1 (Poverlovici 66.).
 

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 11., vasárnap

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban

Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban
2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek