Elhunyt Kolonics György

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

Minden bizonnyal szívroham végzett Kolonics György kenussal: a kétszeres olimpiai bajnok sportoló a pekingi játékokra készült.

Gazda Árpád

2008. július 16., 00:002008. július 16., 00:00

Tragédia rázta meg tegnap a magyar és nemzetközi sportéletet: harminchat éves korában elhunyt Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenus. Kolonics Csepelen, edzés közben rosszul lett, rádõlt a kísérõ motorcsónakra, majd elvesztette eszméletét. A parton rögtön megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült, a kiérkezõ mentõk pedig már nem tudtak segíteni rajta. A szövetség információja szerint az elsõ diagnózis alapján hirtelen szívhalál vezetett a tragédiához. Kolonics György 1996-ban, Atlantában Horváth Csabával C-2 500 méteren, 2000-ben, Sydneyben pedig C-1 500-on nyert olimpiai aranyérmet, emellett 15-ször állhatott fel a dobogó legfelsõ fokára világbajnokságon. Pekingben Kozmann Györggyel két páros számban, 500-on és 1000-n indult volna. „Páros edzés volt, Kolóék rendesen bemelegítettek, eveztek öt-hat kilométert. Ezután mentünk egy ezret, ami jól sikerült, majd odaálltunk ötszázhoz. Az is jó volt, de aztán Koló átszólt, hogy menjek oda, mert szédül. Mondtam neki, üljön rá a motorcsónakra, aztán azt, hogy dõljön hanyatt. Az arcszínébõl látszott, nagyon rosszul van, úgy tûnt, nem kap levegõt. Biztattam Kozmann Gyurit, kezdje el pumpálni a mellkasát, aztán levegõt is fújtunk az orrába, közben kikiabáltam a partra, hogy hívjanak azonnal mentõt” – mesélte Ludasi Róbert tréner, aki 22 esztendeje foglalkozott Koloniccsal. A mesteredzõ szerint Kolonics mindig is odafigyelt magára, ha volt valami baja, azonnal orvoshoz fordult, a múlt héten is volt egy kivizsgáláson: „Néhányan felvetik, nem állhat-e dopping a tragédia mögött. Erre csak azt tudom mondani, Gyurit idén már hatszor-nyolcszor ellenõrizték.”

„A kajak-kenus család és valamennyi sportszeretõ ember számára elhunyta nem pusztán egyedülálló sportolói nagysága, hanem példaadó emberi tulajdonságai miatt is pótolhatatlan veszteség. Mindannyian osztozunk családja, jelenlegi és korábbi edzõje, valamint versenyzõtársai fájdalmában” – áll a Magyar Kajak-Kenu Szövetség közleményében. Kolonics Györgyöt az MKKSZ és a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti. 

Hírösszefoglaló

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 20., kedd

Bajnok lett az Erdélyből áttelepült úszó, de még nem képviselheti Magyarországot az Eb-n

Egy-egy arany- és ezüstérmet nyert a magyar utánpótláskorú úszók országos bajnokságán az Erdélyből áttelepült Nagy Nándor, de júniusban még nem képviselheti Magyarországot a korosztályos Euróba-bajnokságon.

Bajnok lett az Erdélyből áttelepült úszó, de még nem képviselheti Magyarországot az Eb-n
2025. május 20., kedd

Újoncok a magyar labdarúgó-válogatott keretében

Az egyformán újonc Csongvai Áron és Vitális Milán is bekerült a magyar labdarúgó-válogatott keretébe, amely a júniusi barátságos mérkőzésekre készül.

Újoncok a magyar labdarúgó-válogatott keretében
2025. május 19., hétfő

Elköszönt a nemzeti csapattól Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa

Hétfő délben bejelentette visszavonulását a magyar labdarúgó-válogatottból Gulácsi Péter, a nemzeti csapat elsőszámú kapusa. A 35 éves hálóőr a legutóbbi a közösségi oldalára feltöltött videóban jelentette be döntését.

Elköszönt a nemzeti csapattól Gulácsi Péter, a magyar válogatott kapusa
2025. május 19., hétfő

Diószegi László a Sepsi OSK kiesése után: a csapat nem volt méltó a szurkolótáborához

Vasárnapi vereségével a Sepsi OSK búcsúzott a román labdarúgó-bajnokság élvonalától, nyolc évvel azután, hogy – a nulláról építkezve – feljutott a legjobbak közé, s ez idő alatt két-két Román Kupa-, illetve Szuperkupa-győzelmet aratott.

Diószegi László a Sepsi OSK kiesése után: a csapat nem volt méltó a szurkolótáborához
2025. május 17., szombat

Dúsgazdag sportolók: Ronaldo tovább hizlalta bevételeit, nincs nő a top 50-ben

Cristiano Ronaldo portugál futballsztár harmadik egymást követő évben, és pályafutása során ötödik alkalommal vezeti a világ legjobban fizetett sportolóinak Forbes-listáját. A top 50-ben nincs nő.

Dúsgazdag sportolók: Ronaldo tovább hizlalta bevételeit, nincs nő a top 50-ben
2025. május 12., hétfő

Kovács István vezeti az idei BL-döntőt

A nagykárolyi Kovács Istvánra bízták az idei Bajnokok Ligája döntőjének vezetését – jelentette be hivatalos felületein a Román Labdarúgó-szövetség. Kovácsnak négy éven belül ez lesz a harmadik európai kupadöntője.

Kovács István vezeti az idei BL-döntőt
Kovács István vezeti az idei BL-döntőt
2025. május 12., hétfő

Kovács István vezeti az idei BL-döntőt

2025. május 11., vasárnap

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban

Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.

Vízilabda: döntőbe jutott a Nagyváradi VSK a román bajnokságban
2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán