Elhunyt a Gyergyóból hazautazó galaci hokicsapat másodedzője

Teodor Mocanut, az elmúlt két szezonban román bajnok Galaci Dunărea jégkorongcsapatának másodedzőjét gyászolja a hazai sportélet, miután a szakember szerdáról csütörtökre virradóra elhunyt.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. november 10., 17:362016. november 10., 17:36


Épp a Progymmel szemben 6-5-re elveszített gyergyószentmiklósi mérkőzésről utazott haza az együttes autóbuszával, amikor hirtelen rosszul lett, majd a kiérkező mentősök sikertelen újraélesztési kísérlete után, szívmegállás következtében 55 évesen elhunyt.

A hír sokkolta a több székelyföldi hokist foglalkoztató klubot, Marius Trandafir vezetőedző is nehezen találta a szavakat, amikor telefonon utolértük. Jelezte, ő nem volt a buszon, amikor a tragédia történt, de nagyon megrázta a hír. Tudomása szerint a galaciakat már tíz éve edző Mocanu nem panaszkodott egészségügyi problémákra, és a legutóbbi orvosi vizsgálatok sem mutattak rendellenességet a szervezetében.

A galaciak, mint ismeretes, már szerdán is vereséget szenvedtek a Progymtól, a csütörtöki összecsapáson pedig nagyon kiegyensúlyozott küzdelemben hajtottak fejet, és szorultak emiatt a hazai pontvadászat összetettjének negyedik helyére – a Brassó, a Corona és a Progym mögé.
Hogy a vereség hozzájárult-e a drámához, nem tudni, a galaciak gyűlése csak csütörtök késő délután ér véget.

Az viszont már korábban kiderült, a klubnak nem sikerült elérnie, hogy a hétvégi Mol Liga-mérkőzéseiket elhalasszák, ezért a címvédő Miskolci DVTK Jegesmedvék elleni pénteki és a Belgrádi HK elleni szombati hazai találkozóikat is Mocanu emlékének ajánlják. A magyar–román–szerb regionális torna közel két hetes szünete után hétvégén a Csíkszeredai Sportklub és a Brassói Corona is pályára lép. Előbbi pénteken a Belgrádot fogadja, míg utóbbi vasárnap látja vendégül a Jegesmedvéket. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK