Eb-éremért száll harcba Sebestyén Júlia

Mûkorcsolya Érmes reményekkel lép jégre pénteken Sebestyén Júlia a ma kezdõdõ varsói mûkorcsolya-Európa-bajnokságon. Mellette Pavuk Viktória, a kétszeres junior-világbajnoki ezüstérmes Hoffmann Nóra, Elek Attila duó és a tehetséges Nagy Zsuzsanna, Elek György jégtáncpáros alkotja a magyar küldöttséget. Romániát a csíkszeredai Kelemen Zoltán, valamint Adrian Matei és Roxana Luca képviseli az Eb-n.

Gazda Árpád

2007. január 23., 00:002007. január 23., 00:00

Műkorcsolyában a téli olimpia utáni év rendre korszakváltást hoz, mert a legjobbak profinak állnak. Nincs ez másképp most sem: amíg tavaly minden számban címvédés volt az Eb-n, addig idén ez egyszer sem fordulhat elő, mivel az egy évvel ezelőtti győztesek kivétel nélkül kihagyják a kedden kezdődő varsói kontinensbajnokságot. A nők 39 fős mezőnyében kizárólag Sebestyén Júlia nyert már Eb-aranyérmet, 2004-ben, Budapesten. Kedvező előjel lehet számára, hogy ez az esztendő nagyon hasonlít a három évvel ezelőttihez, hiszen akárcsak akkor, az oroszok legjobbja, Irina Szluckaja – aki hét Eb-elsőségével csúcstartó – időlegesen szögre akasztotta korcsolyáját. Távollétében rendre nagy harc indul a megüresedett trónért, amelyre számos jelentkező akad, de a szezon eddigi eredményei alapján elsősorban Sebestyén és a svájci Sarah Meier küzdelmére lehet számítani: az öreg kontinensről ők ketten jutottak be a Grand Prix-sorozat hat legjobbját felvonultató döntőbe. Rajtuk kívül az olasz vb- és Eb-bronzérmes Carolina Kostner, illetve a két évvel ezelőtti kontinensviadalon második finn Susanna Pöykiö érhet csúcsközelbe. Nem szabad megfeledkezni a másik magyar indulóról, Pavuk Viktóriáról sem, aki 2004-ben negyedik helyével robbant be a köztudatba, ám azóta – leginkább sérülései miatt – nem tudta megismételni teljesítményét.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában