2012. július 16., 08:462012. július 16., 08:46
A 31 éves Haye az elejétől kezdve irányított, majd az ötödik felvonás vége előtt egy bal-jobb ütéskombinációval padlóra küldte három esztendővel fiatalabb riválisát, akit eddig még senkinek sem sikerült kiütnie. A szitáló esőben és 30 ezer néző előtt lebonyolított szombati csata a luxemburgi szövetség égisze alatt zajlott, mivel Nagy-Britanniában egyik öklözőnek sincs bokszolói licence. A brit profi szervezet Chisorától azért vonta meg a sportolói engedélyét, mert Münchenben februárban, a Vitalij Klicsko elleni mérkőzése előtt megütötte riválisát, annak testvérét, Vlagyimirt pedig vízzel leköpte. Később, a sajtótájékoztatón Haye-jel is összeverekedett, emiatt utóbbi is elvesztette brit engedélyét.
David Haye nem állta meg, hogy ne üzenjen Vitalij Klicskónak, aki a Bokszvilágtanács (WBC) vb-övét birtokolja: a brit közölte, bár a győzelemmel megnyílt az út a találkozó előtt, meglepné, ha az ukrán kiállna ellene. „Nagyon ijesztő üzenetet küldtem felé. Meglepődnék, ha Vitalij Klicsko ezek után velem akarna bunyózni. Bizonyosan megpróbál olyasvalakivel összecsapni, akiről még sohasem hallottunk korábban, aztán visszavonul, hogy politikus legyen” – hergelte a nagy riválist Haye, aki tavaly júliusban pontozásos vereséget szenvedett Vladimir Klicskótól.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.