Dan Petrescu (archív felvétel)
Fotó: Gsp.ro/Guliver/GettyImages
Kemény munkát ígért Dan Petrescu, amikor szombaton hivatalosan is bemutatták a Kolozsvári CFR labdarúgócsapatának vezetőedzőjeként.
2017. június 11., 17:252017. június 11., 17:25
2017. június 11., 17:312017. június 11., 17:31
A Vasile Miriuțát váltó 49 éves szakember szerint a labdarúgásban a jelen és a közeljövő számít, ezért korábbi szakmai sikerei sem számítanak, mindössze az, amit majd a fellegvári kispad élén elér. Először is
a Liga 1 2017–2018-as szezonjában, de ehhez a keretet még „gyengének" érzi. „Két évre szól a szerződés, amit aláírtam. A fizetésem teljesen természetes egy olyan edzőnek, aki serlegekre pályázik. Ha a pénzt választottam volna, akkor más ajánlatot fogadok el" – fűzte hozzá a tréner, aki 2009-ben bajnok lett az Unirea Urziceni csapatával, legutóbb pedig a dubaji al-Naszrt edzette.
Iuliu Mureșan klubvezető bejelentése szerint eddig Saşa Balici, Ovidiu Hoban, Alexandru Vlad, Marius Coman és Urko Vera érkezett hozzájuk, Traian Marc pedig távozott az immár Bogdan Mara sportmenedzselésére is számító alakulattól.
A csapat nélkül maradt Miriuțát a sajtó a Iași alakulatához „várta”, de a moldvaiak végül az élvonalból kiesett Panduriitól távozó Flavius Stoicant választották a vezetőedzői tisztség betöltésére. Szintén hétvégén mutatták be hivatalosan vezetőedzőként a Giurgiui Astrát elhagyó Marius Șumidicát is a török Kayserispor alakulatánál, miközben volt játékosa, Constantin Budescu itthon aláírta az szerződést a FCSB együttesével.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!