Fotó: MTI
2011. december 13., 08:382011. december 13., 08:38
Az 1996-tól számított abszolút éremtáblázaton szintén a németek vezetnek (104, 99, 83) a rövidpályás úszó-Eb-k történetében, e tekintetben Magyarország (31, 22, 20) a kilencedik helyen áll.
Cseh László, a szczecini megmérettetést a legeredményesebb magyarként záró úszó – aki a 200 és a 400 m vegyes, valamint a 200 m pillangó aranyai után 200 m gyorson „csak” bronzérmes lett – elárulta, a három diadal után kissé csalódott volt, hogy nem sikerült nyernie utolsó számában is, igaz, régen úszott 200 gyorson, így nem volt meg a kellő tapasztalat a taktikázáshoz. „Ettől függetlenül elégedett vagyok az itteni teljesítményemmel, bár távolról sem mondhatom azt, hogy ezerszázalékos állapotban vagyok, bőven van még elvégzendő munka – viszont mentálisan nagyon jót tett az itteni szereplés” – fogalmazott a 26 éves klasszis, aki rövidpályás Eb-n összesen immár 13 arany-, 3 ezüst- és 3 bronzérmet gyűjtött be. A 25 méteres medencében rendezett lengyelországi kontinensviadalon Cseh László nem csupán a magyar csapat legjobbja lett három arany és egy bronz alkotta gyűjteményével, hanem az egész Eb legeredményesebb férfi úszója titulust is kiérdemelte, a 200 m mellet minden idők legjobb textildresszben elért idejével nyerő Gyurta Dániel pedig az időeredményeket összevető táblázaton végzett az élen, a legkiválóbb teljesítményt négy száma közül 200 m pillangón nyújtó Cseh előtt.
Ez pénzt is hozott a két sportoló konyhájára: Gyurta jutalma 5000, míg Csehé 3000 euró. A legjobb időeredmény kiszámításának alapja az úgynevezett FINA-ponttáblázat, amely az egyes számok sajátosságait figyelembe véve, egységes rendszerben teszi lehetővé a különböző úszásnemekben és távokon elért eredmények összehasonlítását. A kontinentális szövetség, a LEN a rövidpályás Eb-ken a hét legjobb férfi, illetve női ponteredményt honorálja mindösszesen 35 ezer euróval. Gyurta ezen felül külön ajándékot is kapott: mint a záró versenynap legjobbja, ő vehette át a rendkívül értékes Omega órát Nory Kruchtentől, a LEN elnökétől.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.