Cseh edzője lett a csíkszeredai hokicsapatnak

Az 51 éves Leo Gudas személyében cseh vezetőedzője lett a Csíkszeredai Sportklub felnőtt férfi jégkorongcsapatának. A hargitai klub közleménye szerint a hétvégén lemondott, kanadai Tom McCarthy utódja 2003-ig aktív játékosként tagja volt hazája válogatottjának, majd szakvezetőként a Prágai Sparta másodedzőjeként kezdte a tapasztalatszerzést. 

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2016. november 24., 13:522016. november 24., 13:52

A 2014–2015-ös szezonban a szlovák extraligás Pöstyén (Piestany) vezetőedzője volt, amellyel a negyeddöntőig jutott. Az azt követő idényben csak az alapszakasz végén vállalt szerepet – a nyár végén pénzügyi problémák miatt feloszlott – felvidéki csapatnál és már nem tudtak rájátszásba jutni. Fia, Radko Gudas eközben nyomdokaiba lépett a cseh válogatottban, ráadásul jelenleg az NHL-ben szereplő Philadelphia Flyers együttesét erősíti.

A szakember érkezését csütörtökre várták Csíkszeredában, de tekintettel arra, hogy péntektől már Magyarországon szerepel a Sportklub, a soron következő négy Mol Liga-összecsapás előkészítése a másodedző Hozó Leventére hárult. Az egykori csapatkapitány indulás előtt elismerte, hogy a papírforma alapján nem számítanak esélyesnek, de attól még nem „feltartott kézzel utaztak el\", mert pontot-pontokat szeretnének szerezni. „Erős, pörgős meccseket szeretnénk játszani. Azt szeretném, hogy mindenki meg legye elégedve velünk, amikor hazaérünk\" – ecsetelte a szakember.

Az elmúlt időszak sikertelensége miatt ugyanis a szurkolók már többször hangot adtak elégedetlenségüknek, és bár a közösségi oldalakon főleg Hodos László klubelnököt érte támadás, a bírálatból a pályára korcsolyázó játékosoknak és edzőiknek is kijutott. Az új vezetőedző, Leo Gudas érkezését visszafogott optimizmussal fogadták a Sportklub Facebook-oldalán megszólaló drukkerek, de amint azt Hozó is hangsúlyozta: még rengeteg meccs van hátra az alapszakaszból, és mindaddig, amíg reális esély van a rájátszás elérésére, nem fogják feladni.

A hargitai kék-fehér alakulat pénteken a Dunaújvárosi Acélbikák, szombaton a Fehérvári Titánok, hétfőn a Ferencvárosi TC, míg kedden a Budapesti MAC vendégei lesznek. A Mol Ligában ugyancsak érdekelt Brassói Corona és a Galaci Dunărea Szerbiában kezdi a hétvégét: előbbi pénteken, utóbbi szombaton találkozik a sereghajtó Belgrád HK-val. A barcaságiak vasárnap a címvédő DVTK Jegesmedvék miskolci jégcsarnokában szerepelnek, míg hétfőn Debrecenben játszanak. A Galac hétfőn Székesfehérváron, kedden pedig Újpesten lép pályára.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK