Csak a Fradi kezd előnnyel az Európa Ligában

Először rendeznek ma délután európai kupamérkőzést Szászmedgyesen, de a Gaz Metan labdarúgói bíznak benne, hogy ezt alig két héten belül követi a következő. Ehhez csupán le kell dolgozniuk a finn KuPS hazai pályán szerzett 1-0-ás előnyét az Európa Liga második selejtezőkörében, és akkor jöhet a Bundesliga tavalyi meglepetéscsapata, a Mainz elleni párharc.

Hírösszefoglaló

2011. július 21., 08:272011. július 21., 08:27

A hangulat azonban nem a legjobb az erdélyi csapatnál, miután a játékosok nem kapták meg a nemzetközi kupaszereplés kiharcolásáért járó prémiumot. Ioan Horoba klubigazgató szerint viszont ez nem jár a Liga 1 hetedik helyen végzett együttesnek, amely csupán a Temesvári Poli kizárásának köszönheti az EL-indulást, viszont a futballisták ígéretet kaptak, hogy az igazgatótanács következő ülésén tárgyalnak a jutalomról. Tegnap délelőtt viszont újabb eset borzolta az idegeket, miután Paul Pârvulescu, a csapat egyik alapembere elhagyta az edzőtábort, a középpályást azt sérelmezte, hogy Cristian Pustai edző nem nevezte őt a kezdőcsapatba. A Gaz Metan csapatában a kuopiói találkozón agyrázkódást szenvedett grúz Akaki Khubutia sem szerepel majd.

A három magyar EL-csapat egyaránt idegenben játssza a visszavágót, ám közülük egyedül a Ferencváros szerzett előnyt az első meccsen. A zöld-fehérek az Aalesunds ellen 2-1-re nyertek az Üllői-úton, de Prukner László szerint fegyelmezett játékkal idegenben is legyőzhetik a norvégokat. „Nem szabad olyan helyzetet teremtenünk, hogy pontrúgásokkal veszélyeztessenek. Az első mérkőzésen is ilyen szituációból kaptunk gólt – fogalmazott a vezetőedző, aki szerint a műfüves pálya gondot okozhat tanítványainak. – Erre nem lehet felkészülni. Kedden ugyan speciális talajon edzettünk, de egyetlen tréning nem elég ahhoz, hogy megszokjuk ezt a felületet.” Továbbjutás esetén az FTC a litván Süduva és a svéd Elfsborg párharcának győztesével játszik, az első meccs 1-1-re végződött.

A bajnoki ezüstérmes Paksnak és a kupagyőztes Kecskemétnek már bravúrra lenne szüksége a továbblépéshez, a hazai 1-1-es döntetlenek után. A szintén Norvégiába, a Tromsöhöz látogató Paks trénere, Kis Károly szerint ehhez nem szabad átengedni a játék irányítását a hazai csapatnak. „A Tromsö játékosai már az első meccsen bizonyították, hogy erősek, gyorsak, és a klasszikus skandináv stílus mellett képesek kombinatív játékra is” – mondta a klub honlapján az edző. A kupaújonc Paks következő ellenfele a skót Hearts lenne.

A legnehezebb helyzetben a Kecskemét van, amelyre több mint 4000 kilométeres utazás és háromórás időeltolódás vár a kazah Aktobe elleni találkozó előtt. A magyar kupagyőztesnél várhatóan az első meccset sérülés miatt kihagyó csatár, Tököli Attila is pályára léphet, ki szerint a továbbjutáshoz mindenképpen gólt kell szereznie csapatának. „Bízom abban, éppúgy meglepjük majd a riválisunkat, mint tettük azt az első meccs első félidejében” – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak a 35 éves támadó. Siker esetén újabb keleti túra vár a KTE csapatára, az orosz Alanyija Vlagyikavkaz otthonába.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben