„Kilencvenkilenc százalék, hogy az Astra lesz a bajnok" – vallja Laurențiu Reghecampf edző, mióta labdarúgócsapata, a Steaua hétvégén 2-0-ra kikapott a listavezető giurgiuak vendégeként, és ezzel hat pontra nőtt kettejük között a különbség a Liga 1 felsőházi összetettjének élén.
2016. április 17., 14:002016. április 17., 14:00
„Még három forduló hátravan, bármi megtörténhet, de én már nem hiszek abban, hogy mi győzni tudunk\" – tette hozzá, hevesen bírálva teljesítményüket. Meglátása szerint sok hibával futballoztak, és ha így folytatják, akkor még a második helyük is veszélybe kerülhet. „Nem látszott, hogy tudnánk nyomás alatt játszani. Nem futottunk, nem dolgoztunk, nem harcoltunk. Azt hittük, hogy pusztán a nevünkkel nyerni tudunk. Nagyon gyorsan vissza kell térnünk két lábbal a földre\" – nyilatkozta a címvédő bukarestiek szakvezetője.
A play-off hetedik fordulójának rangadóján egyébként Varela „temette el\" a Steauát, miközben az Astra hőse ismét Alibec lett, aki előbb büntetőt harcolt ki az 45. percben – ezt Găman értékesítette –, majd pedig a második játékrészben ugyancsak tizenegyesből állította be a végeredményt. A győzelem után örömtáncot járó astrások vezetőedzője, Marius Șumudică sem tagadta, hogy a diadal óriási sikernek számít – amelyet a rapidosoknak is ajánlott –, de szerinte még határt kell szabniuk az ünneplésnek. „Még nem értünk el semmit, még van három meccs ahhoz, hogy négy pontot gyűjtsünk\" – közölte.
Az Astra most 42 ponttal vezeti az összetettet, míg a Steaua 36 pontnál tart. Amennyiben kettejük között döntetlen lenne az állás a szezon végén, akkor a bukarestiek kerülnek ki győztesen, mivel az alapszakasz végi pontfelezéskor a giurgiuiak összetettje felfelé „kerekedett”. A felsőház hetedik fordulójában a Dinamo–Marosvásárhelyi ASA összecsapást vasárnap rendezik (20.30), míg hétfőn Viitorul–Târgu Jiu-i Pandurii találkozó lesz (20.30).
Normális körülmények között az alsóházi rájátszásnak csak a kiesés elkerüléséről kellene szólnia, ám annak „megnyerése\" is fontossá vált, amióta – az ASA fizetésképtelensége miatt – az összmezőny hetedik helye is Európa Liga-indulást érhet. Erre a hétfőn 18 órakor a Temesvári Polit vendégül látó Iași-nak van a legnagyobb esélye, hiszen a mögötte második Craiova hétvégén 1-0-ra kikapott a sereghajtó Ploiești-i Petrolul otthonában.
A play-out legnagyobb sikerét viszont a Kolozsvári CFR aratta a hetedik fordulóban: a fellegvári együttes Bud (15. perc, büntetőből), Juan Carlos (45+2., 45+3.), Nouvier (53.) és Lopez (68.) góljaival 6-0-ra iskolázta le otthon a Botoșani-t, és ezzel beérte az összetettben 26 pontnál tartó oltyánokat. A Voluntari–Chiajnai Concordia meccs vasárnap lesz (18.00).
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
szóljon hozzá!