2010. november 15., 10:282010. november 15., 10:28
Sosa szabadrúgást követő fejesgólja már az ötödik percben vezetéshez juttatta az erdélyieket, akik a folytatásban jól állták a sarat a bajnokaspiráns bukarestiek támadásai során főleg a remek napot kifogó Şteţca kapusnak köszönhetően.
A Rapid legközelebbi hazai találkozóját zárt kapuk mögött játssza a csütörtöki, Steaua elleni kupameccsen történt szurkolói rendbontások miatt. Ugyanígy büntették az akkor 1-0-ra diadalmaskodó Steauát is, amely tegnapi bajnoki meccsén szintén nagy meglepetésre 1-0-ra kikapott a vendég Gaz Metantól. A medgyesiek Eric kapáslövésével nagyon hamar vezetéshez jutottak, és akárcsak a vásárhelyiek, jól őrizték előnyüket a meccs végéig.
Egyébként hétvégén a Román Kupa negyeddöntőjében a vendég Beszterce ellen elvérzett címvédő, a Kolozsvári CFR is büntetést kapott: két meccset edzője, Sorin Cârţu nélkül kénytelen lejátszani, akit a játékvezetők elleni kirohanása miatt tiltottak el. A CFR ma éppen a Gloria otthonában lép pályára a Liga 1-ben. A másik kolozsvári csapat, az U döntetlennel zárta hétvégi bajnoki fellépését: 1-1-et játszott Gyulafehérváron a Tîrgu Jiu-i Pandurii ellenében.
A mérkőzés nem az eredmény vagy a mutatott játék, hanem Claudiu Niculescu új szerepvállalása miatt maradhat emlékezetes, hiszen az egyetemistacsapat 34 éves csatára ez alkalommal mutatkozott be vezetőedzőként. Niculescu nem lépett pályára, így csak a kispadról irányította játékostársait, akik Boştină révén válaszoltak a vendégek góljára, így végül – Huţan kapusnak köszönhetően is, aki kivédett egy tizenegyest – elkerülték a vereséget. „Egyelőre elsősorban játékos vagyok, de lassan ezzel az új szerepkörrel is meg kell barátkoznom. Edzőként sokkal nehezebb, sokszor jött, hogy pályára lépjek, de bokafájdalmaim miatt nem tehettem” – nyilatkozta Claudiu Niculescu.
Florian Walter klubtulajdonos is úgy gondolta, hogy a támadó sokkal többet tudott volna segíteni, ha játszik, de hozzátette, nagy valószínűséggel a következő fordulóban is ő ül a kispadon. Ezt azonban szabálytalannak tartja Mircea Rădulescu, a román szövetség edzőiskolájának elnöke, aki jelezte, panaszt tesz ez ügyben a fegyelmi bizottságnál. Rădulescu kijelentette, Niculescuval kapcsolatban azért nem lehetnek elnézők, mert a Kolozsvári U szakmai stábjában jelenleg senki nem rendelkezik a szabályzat által megkövetelt Pro-licenc vizsgával.
Az edzőiskola vezetője emlékeztetett, ugyanez a helyzet állt fent Craiován is, amikor Eugen Trică vezetőedzői szerepvállalása miatt megbüntették az oltyán csapatot. Rădulescu hozzátette, Temesváron azért edzhet a játékosként is foglalkoztatott Cosmin Contra, mert Valentin Velcea másodedző rendelkezik Pro-licenccel. Walter erre reagálva jelezte, a korábban lemondott vezetőedző, Marian Pană a csapat menedzsere marad, így „minden szabályszerű”.
A bánságiaknak nem az edzői vizsgák, hanem az urziceni-i pontvesztés miatt fájt a fejük a hétvégén. Az FC Temesvár a sérült Sepsi helyett beállt Alexandru Popovici első Liga 1-es góljának köszönhetően vezetéshez jutott a kiesés ellen küzdő Unirea vendégeként, de Todoran válasza megfosztotta a Béga-partiakat attól, hogy megtörjék az átkot, és először hagyják el győztesen Urziceni-t, illetve hogy kihasználják az éllovas Galac pontvesztését. „Ez a pont a nullával egyenlő számunkra” – hangoztatta Velcea is, akinek jelenleg második helyen álló csapata így a következő körben győzelem esetén sem előzheti meg a Temesvárra 4 pontos előnnyel látogató Galacot.
Steaua–Szászmedgyesi Gaz Metan 0-1 (Eric 3.),
Marosvásárhelyi FCM–Rapid 1-0 (Sosa 5.),
Galaci Oţelul–Victoria Brăneşti 1-1 (Pena 91., ill. Avram 36.),
FC Vaslui–Ploieşti-i Astra 0-0,
Kolozsvári U–Tîrgu Jiu-i Pandurii 1-1 (Boştină 68., ill. Stromajer 7.),
Urziceni-i Unirea–FC Temesvár 1-1 (Todoran 80., ill. Popovici 55.),
Brassói FC–Sportul Studenţesc 2-0 (Majernik 10., Ilyés 30. – 11-esből).
A Dinamo–Craiovai U mérkőzés lapzárta után ért véget, a Besztercei Gloria–Kolozsvári CFR találkozót ma rendezik (GSP Tv, 20.30).
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.