Brassóban rajtol el a 2017-es hazai raliszezon

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

Címvédésre készül az ifjabb Simone Tempestini a Napoca Rally Academy csapatával a hétvégén kezdődő 2017-es országos ralibajnokságon, ahol a világbajnokságon is használt Citroen DS3 R5-ös autóval rajtol el a brassói Tess Rallyn.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. március 30., 21:242017. március 30., 21:24

A kolozsvári együttesből idén sem hiányzik a korábbi bajnok Bogdan Marișca (Ford Fiesta R5), de a hazai színeket képviselő tavalyi ezüstérmes, Dan Gîrtofan (Skoda Fabia R5) is az esélyesek közé tartozik majd a versengésben. Utóbbi nagyon nehéz szezonra számít, de szerinte méltó és veszélyes kihívója lesz az olasz származású fiatalnak. „Egy bajnokság 5-6 R5-ös autóval, egy nagyon jól szervezett 3-as géposztállyal és két márkakupával erős és strukturált viadalt jelent\" – véli a „veterán\".

A 46. Tess Rallyn egyébként összesen hetven egység jelezte nevezési szándékát, közülük ötvenen az országos bajnokságban, 13-an a fiatalok számára fenntartott úgynevezett rali 2-es pontvadászatban, heten pedig a veterán autók versenyében indulnak. A nevezők között nem találtuk a hármas osztály címvédőjét, Keleti Edwint, aki már március elején rámutatott, hogy támogatás hiányában kérdésessé vált az idei szereplése. Amennyiben lesz rá lehetősége, úgy tavalyi Mitsubishijével, egy Evo X-szel indul el egy-két versenyen.

Úgy véli egyébként, hogy az R5-ös autók között fog eldőlni a szezon abszolút győztese, ezért korábbi csapattársának, a hosszú szünet után most egy Mitsubishi Lancer Evo IX volánja mögött visszatérő Valentin Porcișteanu esélyeit illetően kétkedőnek mutatkozott. Keleti és Porcișteanu korábbi csapata különben idén már nem áll rajthoz, megjelent viszont az UniCredit Leasing Rally istálló, amely a korábbi ökölvívó-világbajnok és országos ralibajnok Mihai Leu technikai irányítása alatt a tapasztalt Adrian Teslovan–Cseh Imre Vajk párossal szeretne beleszólni az elsőségért zajló harcba.

A brassói ralin a csapatok számára csütörtökön volt az első pályabejárás, pénteken – a délelőtti tesztelések után – már az első két speciális próbát is megrendezik, hogy aztán a legnehezebb szakaszokon szombaton haladjon át mezőny. A 9-es géposztályban induló, Suzuki Kupa-győztes Szabó Csongor szerint a brassói rali mindig is rendkívül sokat számított az összetettben, mert azok, akik itt nyerni tudnak, előnnyel folytatják a szezont. „Most az időjárás is kedvezőnek ígérkezik\" – fűzte hozzá az Autorally.ro szaklap beszámolójában a címvédésre pályázó kovásznai pilóta.

Az idei szezon hét fordulóból áll, a Tess Rally után sorrendben a Transilvania Rally (május 5-6., Kolozsvár), az Arad Rali (június 2–3.), a Moldva Rali (június 17–18., Bákó), a Hargita Gyöngye Rali (július 14–16.), a Iași Rali (szeptember 8–10.) és a Szeben Rali (október 7–8.) következik. Érdekesség, hogy az utóbbi esztendőkben rendre az lett az országos bajnok, aki Brassóban is győzni tudott.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben