A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) és edzőbizottsága továbbra is bizalmat szavaz a 21 éves korában nemi erőszakért három év börtönre ítélt Kiss László szövetségi kapitánynak.
2016. április 06., 15:042016. április 06., 15:04
A MÚSZ közleménye alapján a két grémium szerdán külön döntött a kérdésben, ám a jelenlévők mindkét találkozón egységesen kiálltak a szakember mellett, és tisztsége megtartásáról döntöttek. Az edzőbizottság tagjai ezt egy külön állásfoglalásban, aláírásukkal is megerősítették. Ez alapján ők hallottak az 55 évvel ezelőtti ítéletről.
„A történtek ellenére módot kapott arra, hogy a sportágban dolgozhasson; a mögöttünk álló több mint fél évszázadban edzőként, pedagógusként, kapitányként példás munkát végzett, amelyet pártállástól függetlenül több kormány is a legteljesebb mértékben elismer, kevés sportember büszkélkedhet annyi kitüntetéssel, mint ő. Nem kérdés előttünk, hogy Kiss Lászlót a bíróság egykor elítélte, ugyanakkor mindenkinek biztosítani kell a lehetőséget arra, hogy teljesítményével, helytállásával feledtesse bűnét. A szövetségi kapitánynak ez – előttünk – sikerült\" – olvasható a közleményben.
Kiss Lászlóról kedden írta meg a Privátkopó.hu internetes portál, hogy 1961-ben, két másik úszóval közösen megerőszakolt egy fiatal lányt, amiért jogerősen három év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. A Népszabadság által megszólaltatott úszóedző méltatlannak tartanná a magyarázkodást, szerinte senki nem adna hitelt szavainak. „Megbűnhődtem azért, amiért elítéltek, aztán kaptam az élettől egy új lehetőséget, és én éltem vele\" – fogalmazott.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
szóljon hozzá!