Belehúzna Gyenes a Dakaron a hosszúra nyúlt pihenő után

Eső miatti kényszerszünet előzte meg a vasárnapi pihenőnapot a Dakar Ralin, amelyen Gyenes Emánuel szatmári motoros javítana top 20-as helyezésén.

Krónika

2017. január 08., 12:372017. január 08., 12:37

2017. január 08., 12:382017. január 08., 12:38


Elmosta az eső a Dél-Amerikában zajló Dakar Rali szombati szakaszát, így – az előre betervezett vasárnapi szünnappal együtt – két napot pihenhettek a versenyzők a hétfői folytatás előtt. A KTM-mel rajthoz álló Gyenes Emánuel az összetett 18. helyén állt a világ legnevesebb terepraliversenyének felénél. A brassói Marcel Butuza a 72. helyet foglalta el.

A mezőny a szélsőséges bolíviai időjárás miatt nem vághatott neki szombaton az Oruro és La Paz közötti 786 kilométeres távnak (ebből 527 kilométer lett volna mért szakasz), ugyanis a rengeteg eső miatt kialakult sarat látván a szervezők törölték a hatodik szakaszt. A csapadék pénteken is gondot okozott: szintén a kedvezőtlen időjárás miatt törölték a Dakar Rali ötödik etapjának második felét a bolíviai Tupiza és Oruro között, így csak 219 km-t tettek meg a résztvevők. Addig a motorosok között a a KTM-mel versenyző, angol Sam Sunderland volt a leggyorsabb, aki az összesítésben is átvette a vezetést. Gyenes a pénteki részszakasz 24. helyezettjeként vonult pihenőre, összetettben pedig a 18. helyen állt, 1:42-26-tal lemaradva az éllovastól.


„Pénteken 80 kilométeren keresztül zuhogott az eső, ráadásul most is elkövettem két navigációs hibát, ugyanis a szervezők megváltoztattak valamit a GPS-en: idén már nincs segítségünkre egy nyilacska a helyzetmeghatározón, ez pedig megnehezíti a navigációt. Emiatt ezúttal is elveszítettem 10-12 percet, de ettől eltekintve minden rendben volt, tetszett a verseny” – számolt be pénteki napjáról Gyenes Emánuel. A szatmári motoros szerint – aki a negyedik szakaszon 26., a harmadikon 23., a másodikon 28., az elsőn pedig 33. lett – az a legfontosabb, hogy összetettben a top húszban áll. „Remélem, hogy sikerül feljebb kapaszkodnom” – fogalmazott a partiumi versenyző, aki sajnálta, hogy elmaradt a szombati nap, ugyanis nem nyílt alkalma az előrelépésre.

A szünnapokat követően a verseny a tervek szerint hétfőn a hetedik szakasszal folytatódik, amelynek során a La Paz és Uyuni közötti 622 kilométer teljesítése vár a résztvevőkre. Az autósok között a Stéphane Peterhansel, Jean Paul Cottret duó (francia, Peugeot) indul az élről. A Dakar Rali szombatig tart, a cél Buenos Airesben lesz.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK