Beindul a Liga 1-es nagyüzem

A CFR kulcsembereit megőrizve fogadja az Alibec-gólokat remélő Steauát, miközben a listavezető Viitorul az eddigi átigazolások „vesztesének” számító Dinamo vendége lesz a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokság hétvégi folytatásakor.

Vásárhelyi-Nyemec Réka

2017. február 03., 11:192017. február 03., 11:19

2017. február 03., 14:242017. február 03., 14:24

Lezárult a téli szünet a hazai élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban, péntektől már az alapszakasz 22. fordulóját rendezik. Tekintettel arra, hogy a rájátszásig már csak öt forduló van hátra, az összetett utolsó két helyén álló Marosvásárhelyi ASA-nak és a Temesvári Polinak már matematikai esélye sem maradt arra, hogy előrelépjen az alsóházból, de a 7–10. helyen álló együttesek még behozható hátrányból üldözik a felsőházi folytatást jelentő hatodik helyen telelő Kolozsvári CFR-t.

Az eddigi átigazolások alapján ugyanakkor Vasile Miriuță edző fellegvári együttese nem gyengült, hanem erősödött. Mint arról a héten már beszámoltunk, a szakember elégedett a keretével, és győzelemre esélyesként várja a vasárnapi, Steaua elleni rangadót. A bukaresti „piros-kékek” csapatában ugyanis már megszokottak a drasztikus változások, edzőtáboruk végén ráadásul fáradtságra panaszkodtak a játékosok. A folytatás előtt a legnagyobb kérdés azonban az, hogy ki tudják-e majd szolgálni Denis Alibecet gólpasszokkal úgy, ahogyan azt Budescu tette az Astrában.

Utóbbit a bajnoki címvédő giurgiuiak „megőrizték”, és szerda este még egy bolgár kapust, a 25 éves Plamen Ilievet is leigazolták, hogy a hetedik helyről megpróbáljanak előrébb araszolni az Ilie Stan irányítása alá került ASA elleni mérkőzésen. A marosvásárhelyi klub egyébként csütörtökön bejelentette, hogy a 23. fordulóban esedékes, Temesvár elleni hazai mérkőzését majd Kolozsváron, a CFR stadionjában rendezi meg, mivel saját pályáját az időjárási körülmények miatt nem tudja addig játékra alkalmassá tenni.

A CFR–Steaua derbi mellett a hétvégi forduló másik rangadóját Bukarestben rendezik, ahol a Dinamo alig változott kerettel fogadja a listavezető Viitorult. Az átigazolási időszak viszont csak február 20-án zárul a Liga 1-ben, ezért a hátralévő három hétben még lehet új játékosokra számítani a csapatokban.

A 22. forduló teljes programja, péntek: Târgu Jiu-i Pan­durii–Iași (17.30), Giurgiui Ast­ra–Marosvásárhelyi ASA (20); szombat: Craiova–Voluntari (14), Dinamo–Viitorul (20); vasárnap: Botoșani–Chiajna (17.30), Kolozsvári CFR–Steaua (20); hétfő: Temesvári Poli–Med­gyesi Gaz Metan (20).

A labdarúgó-Liga 1 állása:

1. Viitorul 21 13 3 5 29-19 42
2. Steaua 21 12 4 5 27-16 40
3. Craiova 21 11 4 6 28-21 37
4. Medgyes* 21 10 7 4 33-21 34
5. Dinamo 21 9 5 7 33-28 32
6. CFR** 21 10 6 5 34-20 30
7. Astra 21 8 5 8 21-25 29
8. Botoșani 21 7 4 10 25-25 25
9. Iași 21 7 4 10 22-23 25
10. Voluntari 21 7 4 10 27-29 25
11. Pandurii* 21 6 6 9 22-32 18
12. Chiajna 21 4 5 12 11-26 17
13. ASA*** 21 5 3 13 19-33 9
14. Poli**** 21 6 4 11 21-34 8

* a Medgyest és a Panduriit 3 pont levonással büntették
** a CFR-t 6 pont levonással büntették
*** az ASA-t 9 pont levonással büntették
**** a Polit 14 pont levonással büntették

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. március 26., szerda

Ketyegő futballbomba? Magyar–román–ukrán–koszovói csoporttal riogat a bukaresti sajtó

„Legmagasabb szintű riadót fújtak” az Európai Labdarúgó-szövetségnél, miután kiderült, hogy magyar–román–ukrán–koszovói csoport is összejöhet a Nemzetek Ligája következő kiírásában – írja a Prosport.

Ketyegő futballbomba? Magyar–román–ukrán–koszovói csoporttal riogat a bukaresti sajtó
2025. március 24., hétfő

Jégkorong Erste Liga: erdélyi csapatokkal rajtol az elődöntő

A Budapest Jégkorong Akadémia HC–Csíkszeredai Sportklub és a Gyergyói HK–Brassói Corona párharccal kedden megkezdődik az Erste Liga elődöntője, melyben az ütközetek az egyik csapat negyedik sikeréig tartanak.

Jégkorong Erste Liga: erdélyi csapatokkal rajtol az elődöntő
2025. március 23., vasárnap

Budapesten sem ment a törökverés, lejjebb csúszott a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában

Budapesten is vereséget szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott a török csapattól a Nemzetek Ligája osztályozójának visszavágóján.

Budapesten sem ment a törökverés, lejjebb csúszott a magyar labdarúgó-válogatott a Nemzetek Ligájában
2025. március 23., vasárnap

Marco Rossi a magyar-török visszavágóról: fontos a támadás és védekezés egyensúlya

Marco Rossi szövetségi kapitány szombaton azt mondta, fontos lesz, hogy megtalálja a magyar labdarúgó-válogatott az egyensúlyt támadás és védekezés között.

Marco Rossi a magyar-török visszavágóról: fontos a támadás és védekezés egyensúlya
2025. március 21., péntek

A világ legjobb sportfotósai közé jutott egy kolozsvári magyar diák

A világ legjobb sportfotósainak listájára került fel a 18 éves kolozsvári Horváth Tamás, akinek alkotását a Nemzetközi Sportújságíró Szövetség (AIPS) versenyén a legjobbak közé választotta a sportmédia nemzetközi szakértőiből álló zsűri.

A világ legjobb sportfotósai közé jutott egy kolozsvári magyar diák
2025. március 20., csütörtök

Török gyerek bevágta: nehéz helyzetben a magyarok az NL-osztályozó visszavágója előtt

Magyarország labdarúgó-válogatottja csütörtökön este 3-1-es vereséget szenvedett Törökország vendégeként a Nemzetek Ligája osztályozójának első mérkőzésén, így kétgólos hátrányból várja a budapesti visszavágót.

Török gyerek bevágta: nehéz helyzetben a magyarok az NL-osztályozó visszavágója előtt
2025. március 20., csütörtök

Vízilabda: jól foghat a román bajnoki címért küzdő Nagyváradnak a Ferencváros ellen mutatott küzdeni tudás

Elismerően nyilatkozott a Ferencváros vízilabdacsapatának vezetőedzője és több játékosa is a Nagyváradi VSK küzdeni tudásáról a Bajnokok Ligájában lejátszott csoportmérkőzést követően.

Vízilabda: jól foghat a román bajnoki címért küzdő Nagyváradnak a Ferencváros ellen mutatott küzdeni tudás
2025. március 20., csütörtök

Eldőlt: a 2028-as Los Angeles-i olimpián is lesz ökölvívás

A 2028-as Los Angeles-i játékokon is az olimpiai program része lesz az ökölvívás. Erről a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) döntött a görögországi Costa Navarinóban zajló 144. kongresszusán.

Eldőlt: a 2028-as Los Angeles-i olimpián is lesz ökölvívás
2025. március 20., csütörtök

Kokaint fogyasztott a Brassói Corona egyik játékosa, pozitív lett a drogtesztje

Kokaint találtak az év elején az akkor még a Brassói Corona jégkorongcsapatában játszó Szabó Pál Krisztián szervezetében.

Kokaint fogyasztott a Brassói Corona egyik játékosa, pozitív lett a drogtesztje
2025. március 19., szerda

Zöld-fehér henger a nagyváradi vízilabdaünnepen

Tizenegy gólos győzelmet aratott az FTC-Telekom Waterpolo vízilabdacsapata a Nagyváradi VSK ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntős csoportmérkőzésén.

Zöld-fehér henger a nagyváradi vízilabdaünnepen