Sorozatban második mérkőzését nyerte meg a Marosvásárhelyi ASA: vasárnap kora este 2-0-ra legyőzte hazai pályán a Botoșani-t, ám a labdarúgó-Liga 1-ben 19 forduló után 13. helyen álló együttes sorsa továbbra is bizonytalan.
A Ligakupában és a Román Kupában is elődöntőbe jutó erdélyi csapatot menedzselő Daniel Stanciu szerint az elkövetkező időszakban minden bizonnyal csődeljárást fognak majd kérni ellenük, hiszen hatalmas adósságokat halmoztak fel. A 2015-ben fizetésképtelenné vált klub helyzetéről a Sport.ro-nak nyilatkozó sportvezető még nem lát esélyt a helyzet javulására, de a felszámolásig hosszú az út, ezért a bajnoki szezont szerinte még végig tudják játszani.
A csődvédelmet kérő gárda átszervezési tervét még nem hagyták jóvá, költségvetés terén pedig még a második ligás együttesektől is jócskán elmaradnak. Mivel adósságaikat nem törlesztették, a szezont hat pont levonással kezdő együttes további hárompontos szankcióra számít a Liga 1-ben, ezért Stanciu szerint a vasárnapi siker „bónusz\" volt, amellyel semlegesíteni tudják az újabb büntetést.
Vele ellentétben Dan Alexa vezetőedző igyekszik megőrizni az optimizmusát. Meccs utáni értékelésekor elmondta: ígéretet kaptak a vezetőségtől és várják, hogy a következő napokban megkapják a fizetésük egy részét, hiszen a játékosok közül egyeseknek ebben az évben egyáltalán, másoknak több hónapja semmilyen pénzt nem utaltak. Tanítványaival természetesen elégedett volt a moldvaiak elleni összecsapás után: szerinte teljesítették, amit kért tőlük, és jól alkalmazkodtak a havas pályához. „Az előző meccsekhez képest más kezdőcsapatot állítottam fel, és az eredmény mutatja, hogy jó döntést hoztam, hiszen a két gól mellett még kétszer betalálhattunk volna\" – magyarázta.
Az ASA 9 pontnál tart az összetettben, amelynek élén változatlanul a Steaua áll, miután vasárnap este 3-1-re legyőzte Bukarestben az ugyancsak fizetésképtelenné vált Târgu Jiu-i Panduriit. A „piros-kékek\" jelenleg 37 pontnál tartanak. A Kolozsvári CFR–Temesvári ACS Poli és Medgyes–Dinamo összecsapásokat hétfőn este rendezik.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!