2012. július 17., 08:412012. július 17., 08:41
„Ha egyet sem szereznénk, nem nagyon mernénk hazajönni, de akár hat arany is benne van a csapatban. Kiváló az együttes, korban és eredményességben vegyes az összeállítás, van olyan versenyző, aki már az ötödik olimpiájára készül, s magam is így vagyok – hangsúlyozta Baráth Etele. – Bevallom azonban, hogy ennyire feszült korábban még soha nem voltam. Nem is a viták miatt, amelyek a válogatást övezték, hanem azért, mert a világ kajak-kenu sportja hihetetlen módon fejlődik, így a sportolóinknak nem lesz könnyű dolga. Tavaly, az előolimpián járva láttuk, hogy a körülmények nehezek, a víz, a széljárás mind-mind megnehezítheti a versenyzők dolgát, mi azonban a szövetség részéről mindent megtettünk, hogy biztosítsuk a jó feltételeket. Annyi biztos, hogy a versenyzők nagy akarattal készülnek.”
A londoni játékokon 13 kajakos és kenus képviseli a magyar színeket, közülük hatan újoncok, Kammerer Zoltán pedig már az ötödik olimpiájára készül. Vajda Attila (C-1 1000 m) és a Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa 500 m-es kajakos duó címvédésre tör majd a brit fővárosban. „A Londonban indulók összesen kilenc olimpiai aranyérmet birtokolnak, reméljük, hogy visszafelé ez sokkal több lesz – mondta Storcz Botond szövetségi kapitány. – Nagyjából két hete lett teljes a csapat, azóta mindenki edzőtáborban, Szolnokon vagy Szegeden készül élete nagy feladatára. Reményeink szerint mindenki úgy térhet majd haza, hogy elégedett lesz önmagával. Tisztában vagyunk vele, hogy felfokozott az érdeklődés, magam is nagyon izgatott vagyok, de most az a legfontosabb, hogy a versenyzők nyugodtan készülhessenek.”
Az MTI kérdésére a szakember azt mondta: egyetért Baráth Etelével, hogy akár hat aranyat is szerezhet a küldöttség, de szerinte a realitás a két elsőség és további három dobogós helyezés. A kajak-kenu versenyek augusztus 6-án kezdődnek, a magyarok 4-én utaznak a helyszínre.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.