2012. szeptember 05., 08:132012. szeptember 05., 08:13
Ennek oka, hogy csütörtökön zárul az észak-karolinai Charlotte-ban a Demokrata Párt konvenciója, amelyen Barack Obama újrajelöléséről döntetnek, és az elnök beszéde miatt az NFL egy nappal korábban rendezi a szezonnyitót. Ezen hagyományosan a bajnokcsapat lép pályára, a New York Giants romániai idő szerint csütörtök hajnalban 3.30-tól (Sport 1) fogadja történelmi riválisát, a Dallas Cowboyst. Nagyjából olyan ez, mintha Európában egyből a Barcelona–Real Madriddal nyitna a Bajnokok Ligája. A nyitóforduló többi meccsét vasárnap és hétfőn rendezik.
A közel féléves holtszezon szokásos nagyméretű játékosmozgása után a tavasszal draftolt irányítók bemutatkozását várja a legnagyobb érdeklődés, a tavaly utolsó Indianapolis Colts szurkolói Andrew Lucktól, a rájátszásról évek óta lemaradó Washington Redskins rajongói pedig Robert Griffin III-tól várják a feltámadást. Ennek ellenére egyik csapat sem igazán számít rájátszásesélyesnek, az egyetemi liga sztárjainak megszerzésével csak az újjáépítés felé vezető útra léptek rá.
De még csak a címvédő sem abszolút favorit, a szakemberek és fogadóirodák rangsorainak első helyén ugyanis az a San Francisco 49ers áll, amely éppen a Giants két húzóemberét, Brandon Jacobs futót és Mario Manningham elkapót szerezte meg a nyáron. Címvédés amúgy is 2004-ben volt utoljára, amikor a New England Patriots duplázott. A kaliforniai és New York-i csapat mellett a 2011-es bajnok Green Bay Packers szerepel az esélyesek között, a három együttesből azonban csak egy juthat el a február 3-i, New Orleans-i Super Bowlba, mivel valamennyien abban a Nemzeti Főcsoportban (NFC) szerepelnek, amely a legutóbbi három bajnokot adta.
Az Amerikai Konferencia (AFC) nagy esélyese az előző szezon döntőse, a New England Patriots, soraiban a temesvári születésű punterrel, Meskó Zoltánnal. A nagy kérdés, hogy mire megy a Denver Broncos a négyszer a liga legjobb játékosának választott Peyton Manning irányításával, a veterán quarter-back ugyanis tavaly nyaksérülése miatt a teljes szezont kihagyta, mielőtt a Colts szerződést bontott vele.
A 17 hetes alapszakaszban minden együttes 16 meccset játszik, a végén a 8 csoportgyőztes mellett konferenciánként a további két-két legjobb mérleggel rendelkező együttes jut a januári rájátszásba. Az alapszakaszsiker azonban az NFL-ben nem jelent garanciát a rájátszásra, az elmúlt 10 kiírásban csak kétszer nyert Super Bowlt a legjobb mérleggel továbbjutó csapat: 2004-ben a Patriots, 2010-ben pedig a New Orleans Saints. A legutóbbi két idényben viszont olyan csapat győzött, amely csak az utolsó fordulóban harcolta ki a play-offos szereplést.
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.