A Viitorul törte meg a Kolozsvári CFR tíz meccs óta tartó veretlenségi sorozatát az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban: az alapszakasz „odavágóinak" utolsó, hétvégi 13. fordulójában Iancu és Chițu büntetőből lőtt góljaival 2-1-re legyőzte a Bud (85. percben) révén szépítő vendégeket.
2016. október 23., 17:022016. október 23., 17:02
A Konstanca megyeieket edző Gheorghe Hagi szerint a szerencsén múlott, hogy mind a három pontot otthon tartották, mert a fellegváriak közel által ahhoz, hogy döntetlenre mentsék a találkozót. Mindent összevetve még a Szamos-partiakat edző Vasile Miruiță is elégdettnek mutatkozott, mert bár most kikaptak, sikeres bajnoki szakaszon vannak túl. A céljuk, hogy a felsőházi rájátszásba jussanak, és bár hatpontos büntetéssel kezdték a bajnokságot, most 17 pontnál tartanak a tabella 8. helyén.
Cristian Pustai vezetőedzőnek sem lehet oka panaszra, mert a Medgyesi Gaz Metannak a listavezető Steaua legyőzése után most az összetettben második Craiovát is sikerült 2-2-es döntetlennel megfékeznie otthon, és így újonc létére 20 pontra növelte összetettjét. Folytatta menetelését a sereghajtó Temesvári Poli is (2-0-ra nyert Chiajnán), miközben a Dinamónak a vendég Târgu Jiu Pandurii fellett aratott szombati 4-0-ás győzelmével tört meg az elmúlt egy hónap sikertelenségi sorozata. A Iași–Volunari és a Marosvásárhely–Steaua meccseket vasárnap, a Botoșani–Astra összecsapást hétfőn rendezik.
A román bajnok giurgiui együttes és a bajnoki ezüstérmes Steaua csütörtök este még az Európa Liga csoportkörének harmadik fordulójában lépett pályára, ám míg előbbi meglepetésre 2-1-re nyerni tudott a Viktoria Plzen otthonában, addig a bukarestiek hazai közönség előtt vesztettek pontot a hajrában: a Zürich 1-1-re mentette a meccset. Ezek után az Astra az E csoportban 3 ponttal a harmadik helyen áll a Bészi Ausztria (5 pont) és az AS Róma (5) mögött. A Viktoria 2 ponttal sereghajtó. A Steaua szintén 2 ponttal sereghajtó az L csoportban, ahol előtte Villarreal (5), Zürich (4), Osmanlispor (4) a sorrend.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!