Az ügyész a harmadosztályba száműzné a Juventust

Az olasz labdarúgás legnagyobb bundabotrányát tárgyaló perben az ügyész azt kérte a bíróságtól, hogy döntésével száműzze a címvédő Juventust a bajnokság harmadosztályába, a Serie C-be.

Gazda Árpád

2006. július 05., 00:002006. július 05., 00:00

Labdarúgás
Stefano Palazzi emellett az ügyben érintett többi élvonalbeli klub, az AC Milan, a Fiorentina és a Lazio második ligába sorolását javasolta. Az ügyész egyben az utóbbi két évben szerzett bajnoki címétől is megfosztaná a Juventust, amely mínusz hat ponttal kezdené a következő idényt. A Milan mínusz három, a Fiorentina és a Lazio mínusz tizenöt pontról indulna. Palazzi Luciano Moggira, a Juventus leköszönt igazgatójára, valamint Franco Carraróra, a szövetség (FIGC) lemondott elnökére ötéves eltiltás és ötezer eurós büntetés kiszabását kérte. Adriano Galliani ligaelnök, a Milan alelnöke két évig, Gianluca Paparesta játékvezető egy évig nem foglalkozhatna labdarúgással. A perben 26 klubvezetőt, játékvezetőt és asszisztenst vádoltak meg. A bundabotrányt kivizsgáló ügyész – aki összesen 62 személyt hallgatott ki – a nyomozás lezárta után 180 oldalas jelentést nyújtott át a bíróságnak, amelyik a tervek szerint július 10-én hozza nyilvánosságra első fokú döntését.
Az olasz futball történetének legnagyobb botránya május 5-én robbant ki. A kulcsfigura Moggi, akit azzal vádolnak, hogy a 2004/2005-ös szezonban játékvezetők segítségével manipulálta a csapat mérkőzéseinek eredményét, fenyegetéssel próbált futballistákat leszerződtetni, továbbá nyomást gyakorolt Marcello Lippi szövetségi kapitányra a válogatott keretek kialakításakor. A botrány miatt távozott a Juventus teljes vezérkara, lemondott Carraro, és nem működhet közre a vb-n Massimo de Santis FIFA-játékvezető.

Korrupciós botrány Lengyelországban is
Bejelentette lemondását Michal Listkiewicz, a Lengyel Labdarúgó-szövetség (PZPN) elnöke, miután Kazimierz Marcinkiewicz miniszterelnök nagyméretű adóellenőrzést rendelt el a futballszervezetnél, amelyet törvénytelen könyveléssel vádolnak. A szövetségen belüli pénzátutalásokkal kapcsolatban a sportminisztérium irányzott elő átfogó ellenőrzést, miközben Zbigniew Ziobro igazságügy-miniszter azzal vádolta meg a PZPN vezetőit, hogy nem segítik az ügyészek munkáját. A lengyel labdarúgásban eluralkodó korrupció miatt a wroclawi ügyészség egy év alatt több mint húsz személyt – játékvezetőket, labdarúgókat, szövetségi tagokat – helyezett előzetes letartóztatásba. MTI
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 03., csütörtök

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa

Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.

Közlekedési balesetben elhunyt Diogo Jota, a Liverpool játékosa
2025. július 01., kedd

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa

Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr

Több mint 50 ezer eurós bírságot ért a román futballszurkolók rasszizmusa
2025. június 30., hétfő

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját

Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.

Meghalt Szatmári Lajos egykori román válogatott focista, aki Magyarországnak fejelte egyetlen gólját
2025. június 30., hétfő

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren

A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.

Megvan Usain Bolt utódja? Évek óta nem futottak ilyen időt 100 méteren
2025. június 30., hétfő

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron

Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.

Mesébe ágyazott mozgásfejlesztés: ősszel indul a Hópárduc falmászóprogram Kolozsváron
2025. június 26., csütörtök

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool

Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.

Újabb magyar válogatott labdarúgót igazolt le a Liverpool
2025. június 25., szerda

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda

A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.

Harmadszor igazolt a magyar bajnokságból a román élvonalba jutott FK Csíkszereda
2025. június 20., péntek

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet

A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.

Kifőzték a stadionokban sörivást engedélyező tervezetet
2025. június 17., kedd

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat

Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.

Címét megvédve aranyérmes a magyar férfi kardcsapat
2025. június 17., kedd

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában

A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.

A Paksi FC lesz a Kolozsvári CFR ellenfele az Európa-liga selejtező első fordulójában