A Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) teljesen átszervezné azt a Ligakupát, amelyet a Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke, Răzvan Burleanu beszüntetne a versenynaptár lazításának érdekében.
2017. január 30., 19:122017. január 30., 19:12
Haszontalannak tartja, ezért megszüntetné a Ligakupát Răzvan Burleanu. A Román Labdarúgó-szövetség (FRF) elnöke szerint ezáltal fellazulna a túlzsúfolt program, és a csapatoknak nem kellene a mostanihoz hasonló, rekordnak számító korai időpontban folytatniuk a Liga 1-es bajnokságot. Az élvonalbeli pontvadászat alapszakasza ugyanis már február 4-én folyatódik, az együttesek pedig aggódnak a téli időjárás miatt játékra alkalmatlan, balesetveszélyes pályák miatt.
A sportvezető leszögezte, hogy a bajnokság szervezéséért kizárólag a Hivatásos Labdarúgóliga (LPF) a felelős, az elégedetlen edzőknek pedig azt javasolta, hogy forduljanak a klubelnökökhöz, hogy utána azok az LPF-en belül tárgyaljanak a helyzetről. „Le kellene mondani a Ligakupáról, mert sem sport-, sem pedig pénzügyi szempontból nincs haszna. Ha megszüntetnék, automatikusan felszabadulnának időpontok, hogy bajnoki meccseket rendezzenek\" – érvelt Burleanu a DolceSportnak.
Iorgulescu kontrázik
Az LPF-et irányító Gino Iorgulescu szerint az FRF első embere nem pusztán téved, hanem ahogyan már „szokásává vált\", félrevezeti a közvéleményt és a labdarúgóélet egyes szereplőit. Hétfőn hivatalos közleményben vette védelmébe a három évvel ezelőtt, a Liga 1 átszervezése után útjára indított sorozatot, rámutatva, hogy az sokkal nagyobb pénzjutalmat kínál, mint a szövetség Román Kupája. Emlékeztetett arra is, szerették volna, hogy a Ligakupa-győztes részvételt nyerjen az Európa Ligába, de ezt épp a Burleanu vezette végrehajtó bizottság szavazta le, mint ahogyan azt is, hogy a Szuperkupáért a román bajnok helyett a Ligakupa-győztes lépjen pályára a Román Kupa győztese ellen.
„Valószínűleg az FRF folyosóin még mindig arról beszélnek, hogy a Ligakupában nagyobb összegű a pénzjutalom, mint a Román Kupában, és ezért az LPF versenyét meg kellene szüntetni. Ami pedig a túlterheltséget illeti, arra kérnénk Burleanu elnök urat, hogy nézzen szét egy picit az európai élbajnokságokban, ahol helyenként háromnaponta játszanak tétmeccseket\" – kontrázott Iorgulescu.
Fiatalok a pályán
A ligavezető meg van győződve a Ligakupa hasznosságáról, ezért egy teljesen új versenykiírást terveznek, hogy a mostaninál is több lehetőséget adjanak a fiatal labdarúgók szerepeltetésére. Jelenleg, mint ismeretes, egyenes kieséses rendszerben szervezik a mérkőzéseket, a jövőben viszont két, egyenként hatcsapatos csoportkörrel kezdenének – keleti és nyugati csoport.
„Egyáltalán nem fogjuk megterhelni a versenynaptárt, mert a 12 fordulót a Liga 1-es etapok utáni napra szerveznénk, a klubok pedig mindössze három 23 év feletti futballistát léptethetnek majd pályára, így 25 fős kereteiket fiatal játékosokkal tölthetik fel\" – ecsetelte az LPF-vezető. A közlemény alapján a csoportkört oda-visszavágós alapú elődöntő és egy finálé követné. Ezáltal minden csapat legalább 12 meccset, a döntősök pedig 15-öt játszanának a Ligakupában. „Mi lehetne ennél jobb felkészülés az U23-as futballistáknak? Vagy talán Burleanu elnök elfelejtette a romániai labdarúgás prioritásait?\" – tette fel a kérdést Iorgulescu. Vásárhelyi-Nyemec Réka
Másodszor is legyőzte a Nagyváradi VSK a bukaresti Dinamo együttesét a román vízilabda-bajnokság elődöntőjében, ezzel bejutott a Szuperliga fináléjába. A bajnoki döntőben a címvédő Steaua ellen küzdenek meg Vancsik Leventéék a vízilabda-trófeáért.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
szóljon hozzá!