Zsóri Dániel magyarul elmondott beszédben köszönte meg a díjat
Első magyarként Zsóri Dániel nyerte az év legszebb góljáért járó, idén tizenegyedszer átadott Puskás Ferenc-díjat, amelyet hétfőn a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) milánói gáláján vehetett át. Lionel Messi, az FC Barcelona ötszörös aranylabdása nyerte az év játékosa címet.
2019. szeptember 23., 21:532019. szeptember 23., 21:53
2019. szeptember 23., 23:122019. szeptember 23., 23:12
A 18 esztendős, Nagyváradon született, az Arad megyei Simonyifalván nevelkedett futballista február 16-án a Debreceni VSC színeiben a későbbi bajnok Ferencváros elleni hazai NB I-es találkozón a 81. percben csereként állt be élete első felnőtt élvonalbeli mérkőzésére, majd a 93. percben 15 méterről ballal a kapu jobb alsó sarkába ollózott 1-1-es állásnál, így győzelemhez segítve csapatát.
Zsóri gólja a kolumbiai Juan Fernando Quintero (River Plate) és az ötszörös aranylabdás argentin Lionel Messi (FC Barcelona) találatával versengett.
Zsóri Dániel elképesztő nagy élménynek nevezte, hogy ott lehet az év góljáért járó Puskás-díjra jelöltek között a hétfő (ma) esti FIFA-gálán, Milánóban.
A milánói díjátadó gálán kiderült az is, hogy Lionel Messi, az FC Barcelona ötszörös aranylabdása nyerte az év játékosa címet. A 32 éves támadó pályafutása során hatodszor lett a legjobb a FIFA szavazásán. A voksoláson a szurkolók szavazatai (25 százalék) mellett a szövetségi kapitányok, válogatott csapatkapitányok és újságírók voksai döntöttek. A holland Virgil van Dijknek, a Liverpool védőjének így nem sikerült a duplázás azt követően, hogy az Európai Labdarúgó Szövetségnél ő lett a legjobb, míg az ugyancsak jelölt Cristiano Ronaldo nem vett részt az eseményen.
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) 2009-ben története során először nevezett el díjat egy korábbi játékosról, mégpedig Puskás Ferencről, az Aranycsapat 2006 novemberében elhunyt futballistájáról – ismerteti az MTI az elismerés történetét. A díjról szóló szerződést Joseph Blatter akkori elnök és a legendás játékos özvegye írta alá 2009. október 20-án a szintén Puskás Ferencről elnevezett felcsúti futballakadémián.
Az év góljáért járó Puskás-díjat idén adták át 11. alkalommal. Az első ilyen elismerést a portugál Cristiano Ronaldo vehette át Puskás Ferenc özvegyétől, majd a török Hamit Altintop, a brazil Neymar, a szlovák Miroslav Stoch, a svéd Zlatan Ibrahimovic, a kolumbiai James Rodríguez, a brazil Wendell Lira, a malajziai Mohd Faiz Subri, a francia Olivier Giroud, az egyiptomi Mohamed Szalah, ezúttal pedig első magyarként Zsóri Dániel volt a díjazott. Eddig kétszer adta át magyar a díjat: Puskás Ferenc özvegye után Zlatan Ibrahimovic Orbán Viktor miniszterelnöktől vehette át az elismerést.
Fotó: Micheller Szilvia
A FIFA futballbizottsága minden évben összeállít egy tízes listát, amelynek góljaira a szurkolók szavazhatnak a FIFA hivatalos honlapján. Idén a voksok alapján csökkent három jelöltre a lehetséges győztesek sora, amelyből a legendás játékosokból álló zsűri választotta ki a győztest. Az esztétikai élmény mellett a gól fontossága is szempont. A futballkaput és benne labdát formázó elismerést női játékos is kiérdemelheti.
Világsztárokkal verseng Zsóri Dániel a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) Puskás-díjáért. A Debreceni VSC nagyváradi születésű fiatal csatárát meglepte a jelölés, de lapunknak elismerte, hogy szeretne jelen lenni a szeptemberi díjátadó gálán.
Szöllősi György szerint az, hogy Zsóri Dániel hétfő este a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) éves gáláján elnyerte a legszebb gólért járó Puskás-díjat, nemcsak a 18 éves támadó, hanem az egész magyar nemzet érdeme. „Bár úgy tűnik, a semmiből jött a fiatal Zsóri Dániel csodagólja és az érte nyert Puskás-díj, valójában az egész magyar futball,
– nyilatkozta a milánói díjátadó helyszínén az MTI-nek a magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete. A Nemzeti Sport főszerkesztője, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke hozzátette, már a Puskás-díj létrejöttéhez is kellett magán Puskás Ferencen és az ügyet felkaroló özvegyén túl a Nemzeti Sport, a Magyar Labdarúgó Szövetség, a Puskás Akadémia közreműködése.
„Aztán ott van Zsóri gólja mögött a magyar bajnokság, mégiscsak egy NB I-es rangadón született a találat. A fiatalokat előszeretettel a csapatba állító Herczeg András, az egyik legsikeresebb aktív magyar edző személye révén ott vannak mögötte az edzők, a szakma képviselői. Akárhogyan is, de az egyik legszebb új stadionban született a gól, amelyet a fiatal nemzeti televíziós sportcsatorna, az M4 Sport rögzített és közvetített, s amelyért idejében megkezdte a lobbizást a szövetség” – fűzte hozzá Szöllősi.
„A többi pedig már történelem: a magyar csatárzseniről, Puskás Ferencről elnevezett globális díjat annak évtizedes története során először egy magyar futballista vehette át a FIFA-nak az egész világon figyelemmel kísért díjkiosztó gáláján. Talán nem kell mondanom, hogy mekkora öröm ez nekem azután, hogy 2006 végén, az ötletgazda néhai Csorba Istvánnal először beszéltünk a Puskás-díj lehetőségéről egy félreeső szerkesztőségi szobában” – mondta Szöllősi.
Közlekedési balesetben elhunyt a portugál válogatott Diogo Jota, a Szoboszlai Dominikot, Kerkez Milost és Pécsi Ármint foglalkoztató Liverpool labdarúgócsapatának játékosa.
Az UEFA 55 000 eurós bírságot rótt ki a Román Labdarúgó-szövetségre (FRF) a 2024. november 14-én Bukarestben a Nemzetek Ligájában lejátszott Románia–Ciprus mérkőzésen a szurkolók által okozott botr
Elhunyt 81 éves korában Szatmári Lajos, a román labdarúgó-válogatott korábbi tagja – közölte hétfőn a román szakszövetség (FRF) a hivatalos honlapján.
A 23 éves Kishane Thompson berobbant a világ élvonalába: 100 méteres síkfutásban 9,75 másodperces egyéni csúccsal nyerte meg a döntőt a jamaicai országos atlétikai bajnokságon.
Tematikus mesekeret köré épülő, fejlesztő falmászóprogram indul ősszel a kincses városban a Hópárduc Alapítvány és a kolozsvári Telemark Sportegyesület együttműködése révén. Décsei Levente, a sportegyesület vezetője a Hópárduc-foglalkozásokról beszélt.
Az angol bajnok FC Liverpoolban folytatja pályafutását Kerkez Milos.
A román élvonalba feljutott FK Csíkszereda labdarúgócsapata közösségi oldalán jelentette be, hogy leigazolta Szabó Bálintot. A 24 éves támadó Székesfehérvárról érkezve csatlakozott a székelyföldi csapathoz az ausztriai edzőtáborban.
A sörárusítást és -fogyasztást is lehetővé tenné a romániai stadionokban az a törvénymódosító tervezet, mely a futballszurkolókra vonatkozó szabályokon változtatna.
Címét megvédve aranyérmet nyert a magyar férfi kardválogatott kedden a genovai vívó Európa-bajnokságon.
A keddi sorsolás alapján a Kolozsvári CFR ellen játszik a Paksi FC a labdarúgó Európa-liga selejtezőjének első fordulójában.
szóljon hozzá!