2012. június 15., 09:122012. június 15., 09:12
Utóbbiak esetében pedig valahogy elpárolgott a kisebbeket a szurkolói természetből fakadóan kísérő szimpátiahullám is. Az akkor címvédő franciák elleni negyeddöntő után még az egész kontinens értük rajongott, de miután a csehek, majd a fináléban a portugálok ellen is ugyanazzal a darálós játékkal nyertek, szinte mindenki elpártolt tőlük. Nehéz is azonosulni a mélyenszántó „védekezzünk, ahogy bírunk, egy gólt pedig csak találunk” játékfilozófiával, de mint azóta kiderült: mást nem tudnak.
Ez a selejtezőkben még kifizetődő hozzáállás, ám a döntő tornákon már csak edzőpartnerségre volt elég. Persze a helléneknek még most is van esélyük a továbbjutásra, de az orosz válogatott legyőzése jelen pillanatban valószínűtlennek tetszik egy olyan csapattól, amelyik eddig csakis ordító kapushibák után tudott betalálni.
A fess és jól fésült dánokkal szemben pedig van egy még szembeötlőbb különbség, de ez leginkább a két ország közötti gazdasági eltérésekre vezethető vissza. A válság láthatóan nyomott hagyott a hellén szövetség pénzügyi helyzetén, nagyjából egy szintre kerültek a kőgazdagnak szintén nem nevezhető ukránokkal. Ahogy a házigazdák esetében nem telik fodrászra (vagy csak olyanra, aki trendi magazinok helyett még mindig a Ewingok hajkoronáiból merít inspirációt), úgy a görögöknél a borbélyon próbálnak spórolni.
De annyira, hogy a meccs előtti csapatfotó, mintha a Corleone család egyik összejövetelét örökítené meg, és azon se csodálkoznék, ha egyes csatornák szülői nyomásra csakis 16-os vagy még magasabb karikával közvetítenék a meccseiket. Persze az is lehet, hogy a vad borosta csak a technikai repertoár kibővítésére tett kísérlet: Wojciech Szczesnyre és Petr Czechre mindenestre már sikerült ráijeszteniük…
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.