Fotó: Boda L. Gergely
A hazai pálya sem jelentett előnyt a Marosvásárhelyi ASA-nak az élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 17. fordulójában, hiszen az összetett utolsó előtti helyén álló erdélyi csapat 2-0-ra kikapott a Viitorultól.
2016. november 27., 17:042016. november 27., 17:04
Edzőjük, Dan Alexa értékelésében rámutatott, hogy az első gólt egyéni hibából kapták, majd a másodiknál ismét figyelmetlenségükre fizettek rá, amikor a Konstanca megyei vendégeik pontrúgást értékesítettek. „Ezután irányítás alatt tartottuk a második félidőt, jó helyzeteink voltak, de nem tudtunk betalálni. Számunkra a fontos mérkőzés kedden, Chiajnán lesz. Nehéz motiválnom a játékosokat, akik elégedetlenek a klub súlyos anyagi problémái miatt. Sokan közülük csak azért játszanak, hogy a téli szünetben sikerüljön egy jobb helyzetben lévő csapathoz igazolniuk\" – ismerte el a szakember.
Az ASA-val ellentétben a Iași-nak sikerült meglepetést okoznia: az elmúlt időszak vereségsorozatát az összetettben második Craiova legyőzésével törte meg. A moldvaiak 2-1-re nyertek, ezért a Botoșani elleni, vasárnapi meccsének eredményétől függetlenül a Craiova most nem tudja beérni a listavezető Steauát, ráadásul immár a Viitorul és a Medgyes is felzárkózott mellé 30 pontos összesítettel. A Gaz Metan különben a Chiajnát verte 3-1-re hazai pályán, majd a Dinamo is gyűjtött három pontot a Voluntari vendégeként aratott 2-1-es győzelmével. A Kolozsvári CFR–Târgu Jiu-i Pandurii találkozót hétfőn 20.30-tól rendezik.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
szóljon hozzá!