„Elajándékozta” pontjait a Sportklub

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

Büntetőkkel kapott ki a Csíkszeredai Sportklub jégkorongcsapata az idei szezon első hazai pályás Mol Liga-mérkőzésén, miután a Székesfehérvári Titánok 2-0-ás hátrányból egyenlítve mentették ellenük hosszabbításra, majd pedig szétlövésre a szombati találkozót. 

Krónika

2016. szeptember 18., 16:092016. szeptember 18., 16:09

A 3-2-es végeredményt végül épp a csíkszeredai születésű Reisz Áron büntetője állította be a vendégek javára, akik ezzel két pontot „raboltak\" az egy ponttal vigasztalódó erdélyiektől. A hargitai egyesület közleménye alapján Tom McCharty edző nem kendőzte csalódottságát, úgy fogalmazott: „karácsonyi ajándékként\" adták a két pontot az ellenfélnek.

„Minden adott volt, hogy a harmadik harmadot jól kezdjük. Stabil játékkal vezettünk, majd a záró felvonásban nem azzal törődtünk, amivel kell. Ostoba hibák előzték meg a kapott gólokat. Elég csak a kilőtt korongra gondolni az 5-3-as szituációt megelőzően, vagy a második gólunk előtti eladott korongra. És ez a két helyzet elég volt, hogy így végződjön. Majd a büntetőknél a négy legjobban lövő játékos ki akarta cselezni a vonalon álló kapust. Nem beszélve arról, hogy a harmadik harmadban négy előnyünk volt egymás után. Az egyszerű játék helyett, mi teljesen elkomplikáltuk. Üres kapura akartuk játszani a helyzeteket – ilyen hatvanból egy sikerül –, ráadásul a kipattanókra sem figyeltünk. Kapura lövés nélkül nincs gól\" – értékelt a kanadai szakember.

A hazai élvonalbeli bajnokságban a Csíkszeredai Sportklub azonban még nem hibázott – előbb 6-2-re, majd 4-1-re verte hazai pályán a Steauát –, de a hétvége után csak az összetett második helyén áll, mert a Brassói Corona a Gyergyószemtmiklósi Progym vendégeként, 5-1-es és 4-3-as (hosszabbítás után) győzelemmel szerzett pontjai után már a Sportul Studențesc elleni „dupláját\" is megnyerte 19-1-re és 22-1-re.

Utóbbinak egyébként a bajnoki címvédő Galaccal kellett volna kezdenie a szezont, de a Mol Liga miatt a moldvai találkozót majd csak decemberben pótolják.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 09., péntek

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján

A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.

Eldőlt, meddig ülhet még Marco Rossi a magyar válogatott kispadján
2025. május 08., csütörtök

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben

A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.

Bajnokok Ligája: az Inter és a PSG csap össze a döntőben
2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK