A Temesvári ACS Poli labdarúgócsapatának lesz a vendége a címvédő Kolozsvári CFR a Román Kupa negyeddöntőjében – derült ki a hazai sportági szövetség székhelyén hétfőn megtartott sorsoláson.
2017. február 13., 15:572017. február 13., 15:57
A sorozat ezen szakaszába korábban egyedüli másodosztályos csapatként továbbjutott Mioveni a Voluntari-t fogadja majd, míg a román bajnok Giurgiui Astra a Liga 1-ben listavezető Viitorul, a Dinamo pedig a Craiova vendége lesz március 28-29-én.
A Mioveni, mint ismeretes, az a Steauát ejtette ki a nyolcaddöntőben – büntetőkkel, 5-4-re –, amelyiknek a téli átigazolások sem oldották meg teljesen a problémáit. Igaz ugyan, hogy Laurențiu Reghecampf legénysége a második helyen áll az élvonalbeli bajnokság alapszakaszának összetettjében, de vasárnap este a 10. helyezett Voluntari ellen botlott hazai pályán.
A 2-2-es döntetlen előtt a házigazdák Ivanovici gólja miatt már a harmadik percben hátrányba kerültek, és bár helyzetekből nem volt hiány, az első egyenlítésre a 31. percig kellett várni – akkor Boldrin küldte a hálóba a Jakolistól kapott passzt. A hajára ismét felpörgött a játék, mert miután a Cernat által értékesített büntető (80. p.) miatt ismét a Voluntari vezetett, Gnohere ugyancsak tizenegyesből (87. p.) állította vissza a döntetlent. Alig egy perccel később Jakolis találatát támadó szabálytalanság miatt érvénytelenítették, ezért maradt a pontosztozkodás.
A 23. fordulóban hétfőn Viitorul–Pandurii és Chiajna–Dinamo találkozókat rendeznek, míg az időjárási körülmények miatt elhalasztott Iași–Astra összecsapást március másodikán pótolják.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!