2011. augusztus 02., 07:122011. augusztus 02., 07:12
A román szövetség pedig élt az ajándékba kapott lehetőséggel, és több meghatározó játékost (Moldoveanu, Nicoară, Mandache, Guţoaia, Dragoş Andrei) is inkább az azonos időben zajló senzeni Universiadéra készülő főiskolás-együtteshez irányított. Ennek hatása a két együttes egymás elleni felkészülési meccsén is meglátszott: az egyetemisták 86:81-re győztek.
Az amerikai kapitány, John Neumann irányította A válogatott a B csoport tavalyi mecscsein várakozáson felül szerepelt (3 győzelem, 1 vereség), most viszont két legjobb pontszerzője, az amerikai egyetemi bajnokság után olasz sztárcsapathoz szerződő Vlad Moldoveanu (16,75 pontos átlag) és Titus Nicoară (15,25) nélkül kell pályára lépnie. A csapat tegnap Münsterbe utazott, ahol a Nemzetek Kupája elnevezésű felkészülési tornán játszik Németország, Brazília és Japán egyetemi válogatottjai ellen.
Az Eb-selejtezők visszavágóit Románia augusztus 15-én kezdi meg Svédországban, 15-én Albániát fogadja Piteşti-en, 21-én Azerbajdzsánban látogat, végül pedig 24-én Fehéroroszországot látja vendégül Kolozsváron. A B osztály rájátszását már meg sem rendezik, a 2013-as szlovéniai Eb-re ugyanis már újra egységes selejtezők lesznek, azaz valamennyi európai válogatott közvetlenül a részvételért küzdhet. A senzeni Főiskolás Világjátékokra (augusztus 11–23.) készülő egyetemi válogatott már túl van egy portugáliai felkészülési tornán, amelyet egy győzelemmel (92:88 Angola ellen) és két vereséggel (48:79 Portugália és 66:76 Irán ellen) zárt. Mindhárom ország felnőttválogatottjával állt ki.
Az Universiade férfi kosárlabdatornáján Románia az A csoportban szerepel, Kína, Brazília, Csehország, az Egyesült Arab Emírségek és Németország társaságában. Az eredetileg összehívott keretből hiányzik a váradi Török Roland, aki térdsérülése miatt az év végéig nem sportolhat, Alex Pop pedig az utolsó pillanatban átkerült a nagycsapatba, a sérült Mihai Paul helyére.
A felnőttválogatott kerete: Mihai Silvăşan, Paul Chetreanu, Alexandru Pop (Kolozsvári U-Mobitelco), Andrei Căpuşan (csapat nélküli), Octavian Popa Calotă (BCM Piteşti), Adrian Tudor (Marosvásárhelyi Maros KK), Jakab Krisztián (Csíkszeredai Hargita Gyöngye KK), George Aurelian Toth (Temesvári BC), Tudor Jucan, Tudor Dumitrescu, Ionuţ Drăguşin (Medgyesi Gaz Metan), Vasile Ştefan (Nagyváradi CSM). Az egyetemi válogatott kerete: Bogdan Ţibârnă, Andrei Mandache, Iulian Orbeanu (Steaua), Daniel Popescu (CS Otopeni), Alexandru Mihuţi, Dragoş Andrei (Temesvár), Sánta Szabolcs (Kolozsvár), Octavian Boian (Brassói CSU), Vlad Moldoveanu (Benetton Treviso), Titus Nicoară (Medgyes), Adrian Guţoaia (CSU Ploieşti), Ioan Vadim Macaveiu (Bukaresti CSM), Lázár László (Nagyvárad), Radu Paliciuc (Marosvásárhely).
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.
szóljon hozzá!