A Pászkány-éra legnagyobb arányú sikerét jegyezték, hatot lőtt a CFR

•  Fotó: Mediafax

Fotó: Mediafax

A Pászkány-korszak legnagyobb arányú sikerével jelezte pénteken a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata, hogy a sorozatban jegyzett két bajnoki vereség után talpra tud állni, és képes versenyben lenni a bajnoki címért. Jorge Costa együttese egy bizonytalan kezdés és 0-1 után végül 6-1-re kiütötte a vendég Sportul Studenţesc együttesét, elhallgattatva azokat, akik már a portugál szakvezető menesztéséről beszéltek.

Páva Adorján

2011. augusztus 29., 08:382011. augusztus 29., 08:38

Ioan Andone megjelenése Pászkány Árpád klubtulajdonos mellett még ezeket a híreszteléseket támasztotta alá, és a játék is pocsékul kezdődött a CFR számára, ám a vasutascsapat szűk egy óra alatt bebizonyította, kiváló teljesítményre is képes: a hazaiak úgy lőttek hatot a 38. perctől kezdődően, hogy mindegyik gólt más játékos jegyezte. A CFR „modern korában”, 2004-es feljutása óta egyszer sem lőtt hat gólt, ám öttel már nyert, legutóbb 2007 áprilisában az Aradi UTA ellen (5-0).

„Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt nagy szükségünk erre a sikerre. Rosszul kezdtünk, de a második félidőben már más mentalitással léptünk pályára, és sokat segített a csereként bevetett De Zerbi és Panin megfelelő hozzáállása is” – nyilatkozta Jorge Costa, aki reményét fejezte ki, hogy az Európa-bajnoki selejtezők miatt következő kéthetes szünetben sikerül megőrizni a csapat lendületét. A következő fordulóban a tréner egy újabb csatárt is kipróbálhat élesben, ugyanis a FIFA megadta a brazil Weldon játékjogát, amiért a CFR öszszetűzésbe került a dél-amerikai volt csapatával, a Benficával. A 30 éves támadó – aki már régóta Kolozsváron készül – tavaly bajnokságot nyert liszszaboni csapatával, amelyben nagyrészt csereként számítottak rá.

Kolozsvár másik Liga 1-es csapata, az U szombaton gól nélküli döntetlent játszott az Astra otthonában, úgy, hogy Boştină kiállítása miatt a 45. perctől emberhátrányban játszott. „Meg voltam győződve, hogy nehéz meccs vár ránk egy jó és szervezett csapat ellenében, és ha a kiállítást is figyelembe vesszük, egy ponttal gazdagodtunk ezen a meccsen” – fogalmazott Ionuţ Badea, az egyetemistacsapat vezetőedzője.

Liga 1, 5. forduló: FC Brassó–FC Vaslui 1-2 (Chipciu 32., ill. Gerlem 33., Temwanjera 56.), Ceahlăul Piatra Neamţ–Rapid 1-2 (Barna 68., ill. Herea 7. – 11-esből, Surdu 29.), Kolozsvári CFR–Sportul 6-1 (Sougou 38., Mureşan 51., Renan Garcia 52., De Zerbi 68., Bastos 87., Kapetanosz 94., ill. Târnăcop 27.), Nagyszebeni Voinţa–Pandurii Tîrgu Jiu 0-0, Astra Ploieşti–Kolozsvári U 0-0. A Dinamo–Galaci Oţelul és a Steaua–Marosvásárhelyi FCM mérkőzés lapzárta utánért véget. A mai program: Concordia Chiajna–Petrolul Ploieşti (Digi Sport, 19.30), CS Mioveni–Szászmedgyesi Gaz Metan (Digi Sport, 21.30).

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben