2011. szeptember 16., 09:122011. szeptember 16., 09:12
A Real Madrid nehezen nyert Zágrábban, a két manchesteri alakulat döntetlent ért el, a 2010-es BL-győztes Internazionale pedig bombameglepetésre kikapott otthon a Trabzonsportól. A Fenerbahce visszaléptetése miatt főtáblára került török csapatot az egyetlen kapura menő lövésük jutatta győzelemhez. „Nem számítottunk egy ilyen vereségre, de megtörtént, így most már meg kell találnunk az utat, amely kivezet ebből a helyzetből. Ilyen időszakokban át kell beszélni a dolgokat egymás közt, megtalálni, hogy mit csinálunk roszszul” – mondta Julio Cesar, az Inter hálóőre. Lisszabonban rekordot döntött a Manchester United játékosa, Ryan Giggs: a 37 éves középpályásnak ez a 16. szezonja a Bajnokok Ligájában (a 17-ből), amelyben eredményes tudott lenni. Ezzel Raúlt is megelőzve, egyedül vezeti a legtöbb BL-szezonban gólt szerző játékosok listáját. Ugyanebben a csoportban az Oţelul Galacnak nem sikerült a pontszerzés, az FC Basel a hajrában lőtt büntetővel megszerezte a győzelmet, és vezeti a C kvartettet. „Csalódott vagyok, mert a játék képe alapján nem érdemeltünk vereséget – mondta a találkozót követően Dorinel Munteanu, a román csapat trénere. – Az első félidőben jól játszottunk, ám ennek ellenére gólt kaptunk. A második játékrészben mi kontrolláltuk a meccset, sikerült is az egyenlítés, de megengedtük az ellenfélnek azt, hogy veszélyes legyen, hogy a hajrára viszszavegye az irányítást. Tetszett a kontrajátékunk, ez reményt ad a jövőre nézve.”
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.
Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.
Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.