2012. július 12., 07:262012. július 12., 07:26
Amint arról beszámoltunk, Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség elnöke kedden bejelentette, pozitív doppingteszt miatt kikerült a magyar olimpiai csapatból egy A szintes atléta.
A meg nem nevezett sportoló szervezetében egy versenyen kívüli ellenőrzés során sztanozololt mutattak ki. A sportoló – akinek korábban volt hasonló esete – kérte a B próba elvégzését, nevét a doppingeljárás lezárásáig nem hozzák nyilvánosságra. Az A szinttel rendelkező atléták közül ugyanakkor egyedül Fazekas Róbertnek volt már korábban doppingvétsége. „A sajtóban felröppent találgatásokkal ellentétben, semmilyen hivatalos értesítést semmilyen eljárás megindításáról nem kaptam. Semmi nem indokolja, hogy ne folytassam a munkát és készüljek a londoni olimpiára” – írta közleményében Fazekas Róbert.
A 159, olimpiai kvótát szerzett sportoló közül 158 nevezését erősítette meg a Magyar Olimpiai Bizottság, mivel az egyik, A szintet teljesített atléta ellen jelenleg doppingeljárás folyik. A MOB hivatalos honlapján a közzétett nevezési listáról előbb levették, majd visszarakták a diszkoszvető Fazekas Róbert nevét, a 158 fős létszám azonban nem változott.
A Magyar Labdarúgó Szövetség 2030 júniusáig meghosszabbította Marco Rossi szövetségi kapitány szerződését.
A Paris Saint-Germain hazai pályán 2-1-re legyőzte az Arsenalt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntős párharcának szerdai visszavágóján, így május 31-én a kedden fináléba jutott Internazionaléval csap majd össze a trófeáért a müncheni Allianz Arénában.
A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.
A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.
Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.
Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.
A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.
Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.
A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.
Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.