A 90 éve született Puskás Ferencre emlékeztek

A 90 éve született Puskás Ferencre emlékeztek

Fotó: Gecse Noémi

Puskás Ferenc szerette és szolgálta az embereket, futballistaként és emberileg egyaránt a legnagyobbak közé tartozott – mondta Szabó Tünde sportért felelős államtitkár szombaton a budapesti Szent István-bazilika altemplomában, ahol megkoszorúzták a 90 éve született legendás labdarúgó sírját.

Hírösszefoglaló

2017. április 01., 22:562017. április 01., 22:56

2017. április 01., 23:162017. április 01., 23:16

A sportvezető beszédében többek között azt emelte ki, hogy Puskás minden gyermek példaképe lehet, hiszen hős volt Spanyolországban, Európában és igazi hős Magyarországon. „Kispestről, a poros grundról indult, bal lábával a magyar futballt a világ élére emelte, és miközben őszintén hitt abban, hogy az emberi kapcsolatok adják egy csapat nagyságát, meghódította az egész világot” – mondta az államtitkár. Hozzátette, hogy Puskás ugyan már 10 éve – az Aranycsapat tagjaként – „az égi pályákon játszik”, emlékét örökre szívünkbe zártuk, és mindig felidézzük azt az érzést, amikor Magyarországon közösen lelkesedtünk, közösen voltunk büszkék.

Szabó Tünde kiemelte, hogy jövőre lesz a 65 éves évfordulója a londoni 6-3-as magyar sikernek, s emellett az akkor magyar válogatott több tagja esetében is jubileumi évnek számít majd 2018, melyet így az „Aranycsapat emlékévének” is lehet majd tekinteni.

„Czibor most az alapvonalról Puskásnak adja, Puskás lő, góóól! 3:1, gól-góóóól!\" – kétszer lőtt gólt az évszázad mérkőzésén Puskás Ferenc; az Aranycsapat 1953-ban Londonban 6:3-ra verte a hazai pályán addig veretlen angolokat. Egy évvel korábban pedig ők nyerték a helsinki olimpiát. A Puskás Ferenc vezette legendás Aranycsapat négy éven át nem talált legyőzőre – emlékeztetett a Híradó.hu-n is a magyar közmédia, amely szombaton az M1-en tematikus napot tartott a legendás futballista tiszteletére.

Az Aranycsapat kapitánya a Budapesti Honvédet öt bajnoksághoz is hozzásegítette, négyszer lett magyar gólkirály. Később a Real Madridnál is páratlan sikereket ért el. Puskás Ferenc már életében legendává vált; ő az egyik legismertebb magyar. Életművét 2013-ban hungarikummá nyilvánították.

A magyar futball és a Puskás-ügyek nagykövete, Szöllősi György az M1-nek azt mondta: a legendás játékos a mai napig összetartja a a világ különböző pontjain élő magyarokat. A helyi magyar kolóniáknak mindig egy egyesítő erő, egy összekötő kapocs Puskás neve, ilyenkor mindenki félreteszi a politikát, a vallást és mindenfajta dolgot, ami egyébként meg szokta osztani sajnos még a magyarokat is. Puskásban mindenki egyetért, és mindenki rajong érte, és mindenki elismeri a tudását – emelte ki Szöllősi György.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2024. július 30., kedd

Jobban érzi magát Kapás Boglárka: „mindent bele fogok adni és értetek fogok úszni” (Videóval)

Betegsége után jobban érzi magát az úszó Kapás Boglárka, aki szerdán ugrana medencébe a párizsi olimpián.

Jobban érzi magát Kapás Boglárka: „mindent bele fogok adni és értetek fogok úszni” (Videóval)
2024. július 30., kedd

A Szajna vízminősége miatt halasztani kellett a férfi triatlonosok keddre kiírt versenyét a párizsi olimpián

A Szajna vízminősége miatt egy nappal elhalasztották a férfi triatlonosok kedd reggel 8 órára kiírt versenyét a párizsi olimpián.

A Szajna vízminősége miatt halasztani kellett a férfi triatlonosok keddre kiírt versenyét a párizsi olimpián
2024. július 29., hétfő

Kiütötték az argentinokat Bánhidi Bencéék a férfi kézilabdatornán

A magyar válogatott 35-25-re győzött hétfőn Argentína ellen a párizsi olimpia férfi kézilabdatornájának második fordulójában.

Kiütötték az argentinokat Bánhidi Bencéék a férfi kézilabdatornán
2024. július 29., hétfő

Magabiztos játékkal kiharcolta első győzelmét a magyar női vízilabda-válogatott az ötkarikás játékokon

Megszerezte első győzelmét a magyar női vízilabda-válogatott a párizsi olimpián, mivel 12-7-re nyert Kanada ellen a csoportkör második fordulójában, hétfőn.

Magabiztos játékkal kiharcolta első győzelmét a magyar női vízilabda-válogatott az ötkarikás játékokon
2024. július 29., hétfő

David Popovici megszerezte az első olimpiai aranyat férfi úszásban Románia számára Párizsban

Elsőként csapott célba Párizsban David Popovici a 200 méteres gyorsúszás hétfő esti döntőjében, ezáltal megszerezte Románia első aranyérmét a párizsi ötkarikás játékokon.

David Popovici megszerezte az első olimpiai aranyat férfi úszásban Románia számára Párizsban
2024. július 29., hétfő

Nem követhető kódolatlanul minden olimpiai közvetítés a külhoniak számára a magyar sportcsatornákon

Ígéretével ellentétben nem teszi maradéktalanul hozzáférhetővé a magyar közszolgálati televízió a Párizsban zajló ötkarikás játékok közvetítéseit a határon túli nézők számára.

Nem követhető kódolatlanul minden olimpiai közvetítés a külhoniak számára a magyar sportcsatornákon
2024. július 29., hétfő

Nem sikerült a bravúr a magyar női kardozóknak sem egyéniben

Sem a magyar női kardozók, sem az úszók nem tudtak bravúrt bemutatni a párizsi olimpia hétfői versenynapján.

Nem sikerült a bravúr a magyar női kardozóknak sem egyéniben
2024. július 29., hétfő

Gheorghe Hagi nem akar román szövetségi kapitány lenni

Kikosarazta a Román Labdarúgó-szövetséget (FRF) Gheorghe Hagi, a Konstancai Farul edzője, aki közölte: nem vállalja el a román válogatott szövetségi kapitányi tisztségét.

Gheorghe Hagi nem akar román szövetségi kapitány lenni
2024. július 29., hétfő

Rossz hír Párizsból: két nappal úszása előtt betegséggel küzd Kapás Boglárka

Betegséggel küzd az úszó Kapás Boglárka, aki szerdán ugrana medencébe a párizsi olimpián.

Rossz hír Párizsból: két nappal úszása előtt betegséggel küzd Kapás Boglárka
2024. július 28., vasárnap

Visszavágott Doháért a házigazda franciáknak a magyar férfi vízilabda-válogatott az olimpiai nyitányon, Románia kikapott

Győzelemmel rajtolt a magyar férfi vízilabda-válogatott a párizsi olimpián: Varga Zsolt együttese a csoportkör vasárnapi nyitányán 13-12-re nyert a házigazda francia csapat ellen.

Visszavágott Doháért a házigazda franciáknak a magyar férfi vízilabda-válogatott az olimpiai nyitányon, Románia kikapott