Bajnokok Ligája: nyert a Győr és a Veszprém is

A sok hibával játszó Győr női kézilabdacsapata 27-25-re nyert tegnap a vendég horvát Kapronca ellen a Bajnokok Ligája 2. fordulójában, megszerezve első sikerét a sorozatban. Mivel mindkét csapat vereséggel kezdett, így duplán fontos volt a Győr számára, hogy most mindkét pontot begyűjtse.

2010. október 18., 09:392010. október 18., 09:39

 Ennek megfelelő elánnal kezdte a meccset a magyar bajnok: 5-2-re is vezetett, de feljöttek a vendégek, majd egyenlítettek (14-14). Szünetben ismét három gól volt a különbség (18-15), fordulás után pedig az ETO elhúzott 22-16-ra. Kovacsics kiállításával azonban megtört a lendület, Pusic pedig vállára vette a Podravkát, és megint szoros lett az állás (47. perc: 23-22). Az ő kezében volt az egyenlítés is, ám a felső lécre bombázta a büntetőt. A hajrában a levegőben lógott a meglepetés, de az utolsó percben Pálinger védett, és ezzel eldőlt a magyarok javára a sok hibát hozó csata. Az ETO október 23-án az eddig százszázalékos szlovén Krim Ljubljana otthonában lép pályára.

A férfiaknál továbbra is százszázalékos az MKB Veszprém: a szombati 4. fordulóban kiváló második félidei játékának köszönhetően 31-28-ra legyőzte a B csoportot eddig vezető dán Koldingot. Az első játékrészben a skandinávok akarata érvényesült, akik a 8. percben 5-2-re vezettek, és Vujin vezérletével hiába jött az egyenlítés, a 20. percben „Ébresztő!”-t fújt a közönség, amikor 10-6-ra vezettek a vendégek. Ez, illetve Mocsai Lajos vezetőedző időkérése jó hatással volt, ugyanis a magyar bajnok 12-11-re feljött, ám a félidő vége megint csak a 16-13-as előnnyel öltözőbe vonuló Koldingé volt. Azonban a dánok „elaludtak” a pihenő során, hiszen a 34. percben már a hazaiaknál volt az előny, és az északiak hiába kértek időt, kilenc percig nem találtak be, miközben a Veszprém hetet dobott (20-16). A Veszprém Aréna majdnem felrobbant egy-egy szép megmozdulás, akció után, a fülsüketítő zaj láthatóan zavarta a vendégjátékosokat, így azután nem tudtak jelentősen faragni a hátrányból, végül pedig három maradt közte (31-28).

A Szeged hétvégi mérkőzésén is háromgólos hazai siker született: a Valladolid 26-23-ra verte a magyar bajnoki ezüstérmest, amely két-két hazai győzelemmel, illetve idegenbeli vereséggel áll csoportjában.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. május 04., vasárnap

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán

A Hajduk Split és a Dinamo Zagreb labdarúgócsapatának szurkolói összecsaptak Splitben, a két együttes mérkőzése után pedig rátámadtak a rendőrökre. A hatóságok 198 focidrukkert vettek őrizetbe – közölte vasárnap a Split-Dalmát megyei rendőrség.

Közel kétszáz focidrukkert vettek őrizetbe Horvátországban szurkolói összecsapások nyomán
2025. május 02., péntek

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott

A 15 székely jégkorongossal felálló Románia válogatottja búcsúzott a divízió I/A-osztálytól, ahova pénteken a litvánok kerültek fel.

Divízió I/A jégkorong-vb – Kiesett a székelyekkel felálló romániai válogatott
2025. április 30., szerda

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt

Panaszáradattal „megalapozott” különleges jegyértékesítési szabályokat közölt a Kolozsvári CFR labdarúgócsapata a városi rivális U elleni szombati bajnoki derbi előtt.

„Elegünk van!” Szigorú szabályok a CFR–U derbi előtt
2025. április 28., hétfő

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után

Szoboszlai Dominik azt mondta, egész Magyarországnak küldi ezt a sikert, miután – első magyarként – vasárnap bajnok lett a Liverpoollal az angol labdarúgó Premier League-ben.

Szoboszlai a Bajnokok Ligája-trófeára hajt az angol bajnoki cím megszerzése után
2025. április 27., vasárnap

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik csapata, az éllovas Liverpool 5–1-re legyőzte a vendég Tottenham Hotspurt az angol labdarúgó Premier League 34. fordulójában, ezzel elhódította a bajnoki címet.

Szoboszlai Dominik angol bajnoki címet szerzett a Liverpoollal
2025. április 25., péntek

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi

Aranyérmes lett Özbas Szofi a podgoricai cselgáncs Európa-bajnokságon, miután a 70 kilogrammos súlycsoport pénteki döntőjében ipponnal legyőzte a görög Eliszavet Telcidut.

Európa-bajnok lett a cselgáncsozó Özbas Szofi
2025. április 24., csütörtök

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek

A 2024–2025-ös labdarúgó Román Kupa döntőjét Aradon rendezik meg május 14-én. Az idén 80 éves UTA stadionja, a Neuman Ferenc Aréna 2022-ben a Szuperkupa-döntőnek adott otthont.

Partiumi város ad otthont az idei Román Kupa-döntőnek
2025. április 22., kedd

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK

Vereséget szenvedett hazai medencében a Nagyváradi VSK a magyar légiósokkal erősített spanyol Barceloneta csapatától a férfi vízilabda Bajnokok Ligája negyeddöntős körének ötödik fordulójában.

Vízilabda-BL: vereséggel búcsúzott a hazai közönségtől a negyeddöntős körben a Nagyváradi VSK
2025. április 22., kedd

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél

Tíz éve minden reggel ugyanazzal a céllal ébred: kapus akar lenni, és ma már profi szerződése van a kolozsvári CFR-nél. Lang Erik még csak tizenhat éves, de amit felépített, abban nem volt helye kétségeknek.

A kapuba született: a kolozsvári Lang Erik már 16 évesen profi szerződést írt alá a CFR-nél
2025. április 21., hétfő

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben

Oscar Piastri, a McLaren ausztrál versenyzője nyerte a Forma-1-es Szaúdi Nagydíjat vasárnap Dzsiddában, ezzel átvette a vezetést a világbajnoki pontversenyben csapattársától, a most negyedikként záró brit Lando Norristól.

„Trónfosztás” a Forma–1-ben, Piastri állt az élre a pontversenyben