A könyvbemutatót a Tűzvarázs együttes fellépése színesítette
Fotó: Szucher Ervin
A hányatott sorsú bukovinai székelyekről emlékeztek meg Marosvásárhelyen Ábrám Zoltán könyvbemutatója alkalmából. Lapunk külső munkatársa, az orvos-közíró azok után ragadott tollat, miután sikerült ellátogatnia Bukovinába, és felkereste őket az al-dunai otthonaikban.
2020. március 15., 16:292020. március 15., 16:29
Nem állt le teljesen a járványügyi intézkedések miatt Marosvásárhely kulturális élete: miközben a múlt hét második felében két könyvbemutatót is lemondtak a szervezők vagy éppenséggel a szerzők, a Maros Művészegyüttes új székházában az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Ábrám Zoltán Bukovinától az Al-Dunáig című riportkötetét mutatta be.
Ez alkalommal zenével és múltidézéssel a szülőföldjüket, majd a választott illetve kijelölt otthonukat többször is elhagyni kényszerült bukovinai székelyekre emlékeztek.
Sokan még ma is csángóknak nevezik a Mária Terézia idejében történt erőszakos sorozás elől Moldvába menekülő székelyeket. És míg ezt a jóval később és kerülő úton Magyarországra került utódaik sértőnek tartják, az erdélyi leszármazottakat egyáltalán nem zavarja.
Miután a Habsburgok 1774-ben megszerezték Bukovinát, az osztrák-porosz háborúban kitűnt Hadik András tábornok összegyűjtötte a térségben szétrajzott székelyek egy részét, és Bukovina öt falujába letelepítette őket. Bő száz évvel később a magyar kormány mintegy négyezer bukovinai székelyt az Al-Duna mentére, Hertelendyfalvára, Sándoregyházára és Székelykevére költöztetett. Másokat az ezredforduló környékén Erdély szórványosodó vidékeire telepített.
„Bukaresti egyetemi éveim alatt, az Előre nyomdászának, a néprajzkutatással foglalkozó dévai származású Zsók Bélának köszönhetően ismertem meg igazából őseim történelmét” – idézte fel „identitásával való találkozását” az EMKE Maros megyei alelnöke, Fazakas Ildikó.
A fővárosba szintén Déváról érkezett akkori diáklány, a 70-es években ébredt rá, mekkora kincs lapul szülővárosában. H. Szabó Gyula közíró szavai jutottak eszébe, aki egyszer azt mondta, hogy az ember akkor látja meg, milyen szép a saját faluja, amikor a szomszéd település dombjairól szemléli.
A ma már Marosvásárhelyen élő Fazakas Ildikó örömmel nyugtázta, hogy Hunyad megyében magyarországi segédlettel „tanulják vissza” a rég elfelejtett bukovinai székely néptáncokat és népszokásokat. „Nem épp azt, amit őseink 1887-ben jártak, de még ez is több, mint semmi” – mondta.
Az, amit az öt bukovinai faluban látott, tapasztalt, elszomorította. Nem csak a székelyek távoztak vagy haltak ki a nyolc évtizeddel ezelőtt még életerős településekről, az elbozótosodott temetők is elhagyatottságról tanúskodnak.
Bár merőben más, mégsem túl biztató a helyzet az Al-Duna mentén fekvő falvakban. Miután a második világégés ideje alatt a magyar kormány a székely lakosság maradékát Bukovinából a Vajdaságba telepítette, a háború vége felé az embereknek megint menekülniük kellett: ezúttal Josip Broz Tito partizánjai elől. Így kerültek mintegy tizenháromezren a Völgységbe, Tolna és Baranya megyébe, a kitelepített szászok házaiba.
Mindezt bizonyítják monarchiabeli kirajzásaik, hazahozataluk a második világháború idején, az újabb megpróbáltatások, menekülések, átmeneti, majd végleges letelepedésük Dél-Magyarországon, sőt még azon túli vándorlásuk is” – írja könyvében Ábrám Zoltán.
A szerző tapasztalatai szerint a bukovinai székelyek Mádéfalvától Érdig vezető történelme a legviharvertebb magyar história. Ábrám úgy véli, miközben a változó országhatárokon kívül rekedt, a magyar identitás peremvidékén a nélkülözésben vallásához rendkívüli mértékben ragaszkodó, időszakonként magyar iskola nélküli, ám sajátos kultúráját gazdagító és közkinccsé tevő bukovinai magyarok a nemzet óriásaivá váltak.
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
Történelem, legendák és szociális felelősségvállalás – ez jellemezte a kolozsvári Unió szabadkőműves páholy működését a 19. század végén.
Az idei Kolozsvári Ünnepi Könyvhét egyik érdekes, sokakat vonzó beszélgetése Szécsi Noémi új kötetéről, Jókai és a nők című könyvéről szólt.
Lars Saabye Christensen norvég-dán író volt a Kolozsvári Ünnepi Könyvhét díszvendége. A 72 éves szerző pályafutásáról, első verséről, zenei ihleteiről és az elveszett, legendás kéziratos bőröndről mesélt csütörtök este a kincses városi közönségnek.
Kolozsváron négy napra ismét a könyvek kerülnek a középpontba: június 26-án megnyílt a 14. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét, a kortárs magyar irodalom egyik legjelentősebb erdélyi seregszemléje.
Sepsiszentgyörgyön gazdag programot kínáló jazzfesztiválra várják a közönséget.
Magyar színházi alkotók kapták a legfontosabb elismeréseket a vasárnap este zárult, 31. nagybányai ATELIER fesztiválon.
Látogatottsági adatok
szóljon hozzá!