Fazekas Máté Kilakoltatást című filmje is látható lesz a szemlén
Fotó: Facebook/kilakfilm
A magyar filmtermés legújabb alkotásait vetítik a 16. Bukaresti Magyar Filmhéten, amely november 20. és 27. között lesz a román fővárosban – közölte szerdán a szervező Liszt Intézet bukaresti központja.
2022. november 16., 18:542022. november 16., 18:54
A Filmhét egy mozipremierrel kezdődik, A játszmával Fazakas Péter rendezésében, amelynek előzményét, A vizsgát 2012-ben láthatta a bukaresti közönség. A Nemzeti Filmintézet Inkubátor Programja keretében készült két alkotást is vetítenek: a Legjobb tudomásom szerint című filmet Lőrincz Nándor és Nagy Bálint rendezésében, valamint a Kilakoltatást Fazekas Máté rendezésében.
A Bukaresti Magyar Filmhét programjában rendszeresen helyet kaptak a Magyar Filmarchívum digitalizációs programjában felújított filmek, az idén Szomjas György Könnyű testi sértés című dokumentarista stílusban készült drámáját vetítik.
A Filmhét utolsó napján két vígjátékot mutatnak be, a fantasy elemekkel dúsított, Rohonyi Gábor és Vékes Csaba rendezte Szia, Életem!, valamint Tiszeker Dániel Nagykarácsony című romantikus vígjátékát
Lesz kisjátékfilmes összeállítás is, amelybe tartalmilag elütő filmeket válogattak a szervezők. Megtekinthető Engelman Péter Háromszög című filmje, a Magyari Zsolt és Benkő Claudia rendezőpáros 1939 című detektívtörténete, Karácsony Péter Lesen című erdei thrillere, valamint Szabó Márton István Klíma című filmje.
A Filmhét dokumentumfilmes programjában lesz két erdélyi témájú alkotás: a Vargyasi Levente és T. Bányai Péter alkotópáros Keserédes, valamint Csibi László A szocializmus hátsó bejárata című filmje. Szintén a dokumentumfilmes összeállításban lesz látható a Borsody István rendezte Párizs szeme – Brassai című film, valamint Pálinkás Norbert Katinka című alkotása.
A rendszerváltás előtti romániai magyar sajtó helyzetét, a médiában tevékenykedők lehetőségeit, a cenzúra és a „kiskapuk” természetét járja körül Csibi László kolozsvári rendező legújabb alkotása.
A fesztivál nulladik napján bemutatják a Nagylátószög – 120 éves a magyar film című kiállítást, majd levetítik az Iványi Marcell rendezte Örök hűség című musicalt.
Egy élet a magyar kultúra szolgálatában: a színpadtól a mozivászonig című hiánypótló monográfia, valamint a román nyelvű Janovics. Cineașt în generația 1900 című egyetemi jegyzetet, amelynek szerzője Delia Enyedi, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem film és média szakának oktatója.
A kolozsvári Puck Bábszínház tizenkilencedik alkalommal szervezi meg a Bábok Múzeuma című kiállítást a Bánffy-palotában.
Hat bemutató, Interferenciák, Harag György Emlékhét – véget ért kolozsvári színház 232. évada. Amint a társulat közölte, az anyagi nehézségek ellenére is eseménydús évadot zárt a Kolozsvári Állami Magyar Színház.
Rézben érthető címmel nyílik kiállítás Makkai István szobrászművész alkotásaiból a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban július 11-én.
Az Udvartér-lét című időszakos képzőművészeti tárlat fogadja a látogatókat a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum kiállítótermében július 18-ig.
Demeter András István bukaresti kulturális miniszter hivatalos látogatást tett Magyarországon, ahol anyaországi kollégájával, Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszterrel megállapodtak egy új kulturális együttműködési cselekvési tervről.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház az évadot Thornton Wilder A mi kis városunk című drámájának a bemutatójával zárja.
Elkészült 2024 kultúrmérlege, mely szerint 2024-ben nőtt a könyvtárba járok száma, ezzel szemben a mozik, múzeumok és nyilvános gyűjtemények látogatottsága csökkent – derül ki az Országos Statisztikai Intézet hétfőn közzétett adataiból.
Újabb évfordulós koncerttel készül ünnepelni a kincses városi Schola Cantorum Transsylvaniensis kamarakórus.
A Kolozsvári Állami Magyar Színház a legjobb előadás, míg a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház produkciója a legjobb rendezés díját kapta meg a június 20-28 között megrendezett Magyar Színházak 37. Kisvárdai Fesztiválján.
Gyerekként ugyanazokat a könyveket olvasták, és ugyanazokra az ételekre vágytak – ismeretlen curryk illatát keresték a lapokon, anélkül, hogy tudták volna, milyen az ízük.
szóljon hozzá!